A MIÉP rehabilitálná Bárdossy László volt miniszterelnököt <br/>

Vágólapra másolva!
A MIÉP a Legfőbb Ügyészségnél kezdeményzete Bárdossy László egykori miniszterelnök ügyének perújrafelvételét. Bárdossy Lászlót háborús bűnösként halálra ítélték és kivégezték 1946-ban. Az akkori vádhatóság szerint Bárdossy miniszterelnökként felelős volt Magyarország II. Világháborús hadba lépéséért, és ezzel közvetve több százezer ember halálát okozta.
Vágólapra másolva!

A Magyar Igazság és Élet Pártja perújrafelvételi kérelmet juttatott el a legfőbb ügyészhez az 1946-ban háborús bűnösként kivégzett Bárdossy László miniszterelnök ügyében - jelentette be Csurka István pártelnök, parlamenti frakcióvezető a MIÉP szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Elmondta, hogy a MIÉP nem tartja háborús bűnösnek az egykori miniszterelnököt és az ügyet, mint történelmi pert kezelik.

Csurka István szavai szerint a Bárdossy-per az egész Horthy korszak megítélésének pere volt és a MIÉP arra törekszik, hogy a történelmi igazság lehetőleg teljességében bontakozzon ki a társadalom előtt.

Leszögezte, hogy a perújrafelvétel nem egy sorozat kezdete, hiszen nincs szó a nyilasok bűneinek mentegetéseiről és nem kívánnak foglalkozni Szálasi Ferenccel - mint fogalmazott -, iránta nem éreznek semmiféle rokonszenvet.

(MTI)