Vágólapra másolva!
A Fővárosi Főügyészség szerint államtitkok is voltak az előzetes letartóztatásban lévő nyugdíjas rendőrtiszt, Sándor István olajbizottság előtt tett vallomásában - értesült a Magyar Hírlap. A Papa ügyében eljáró Fővárosi Ügyészségi Nyomozóhivatal felkészült arra, hogy tisztázza: a zárt ülésen részt vevő politikusok közül kinek volt szerepe a titkos adatok nyilvánosságra hozatalában.
Vágólapra másolva!

- A Fővárosi Főügyészség úgy ítélte meg, hogy államtitkot képező adatokat is tartalmazott Sándor István nyugdíjas rendőrtiszt (Papa) múlt év novemberében tett vallomása, amely az olajbizottság zárt ülésén hangzott el. Az adatok nyilvánosságra kerülése így bűncselekmény alapos gyanúját is felveti - erősítette meg Sódor István főügyész az információkat. Sódor ezt jelezte az Országos Rendőr-főkapitányságnak is. Ettől kezdve a rendőrség hivatott dönteni arról, indít-e büntetőeljárást, s ha igen, kik gyanúsíthatók az államtitoksértéssel. Eredetileg az ORFK szakértői úgy vélték, hogy a más bűncselekmények alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásban lévő Sándor István követte el a titoksértést. A lapunk úgy tudja, az ügyészség álláspontja szerint Papa nem sértett államtitkot, mivel az olajbizottság tagjai egy vonatkozó rendelkezés értelmében jogosultak voltak államtitok megismerésére. Arra viszont nem, hogy azokat nyilvánosságra is hozzák. Vagyis a bizottság tagjai közül terhel valakit felelősség az adatok nyilvánosságra kerülése miatt.

Az olajbizottság a november 7-ei kihelyezett ülés helyszínén, a Fővárosi Ügyészségi Nyomozóhivatalban szavazta meg a meghallgatás jegyzőkönyvének nyilvánosságra hozatalát. Sándor ügyvédje a Legfőbb Ügyészséggel és az olajbizottsággal november 9-én írt levelében tudatta: egyes részeket védence titokban tartana, vagyis nem járul hozzá azok közléséhez. Az olajbizottság elé november 12-én került az elkészült jegyzőkönyv - ekkor már többen figyelmeztették az elnököt: adja meg a lehetőséget Sándor Istvánnak, hogy a szolgálati, illetve államtitkokat tartalmazó részeket kihúzhassa. Pallag László azonban már az ülés előtt szétosztotta az 54 oldalas jegyzőkönyvet.

A rendőrség a főügyészség álláspontját megismerve várhatóan rövidesen elrendeli a nyomozást. Amennyiben országgyűlési képviselőkkel szemben fogalmazódik meg az alapos gyanú, az ügy felderítését átadják az ügyészségi nyomozóhivatalnak. Az ügyészségi nyomozók elviekben felkészültek arra, hogy nekik kell tisztázniuk, kinek milyen szerepe volt a nyilvánosságra hozatalban.

(Magyar Hirlap)

Korábban:

Az [origo] összeállításában olvasható Papa vallomása is