Időközi helyhatósági választás lesz Sződön<br/>

Vágólapra másolva!
Feloszlatta magát szerda esti ülésén a sződi képviselőtestület, emiatt három hónapon belül időközi választást kell kiírni a Pest megyei településen - közölte Fábián József polgármester csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Fábián József sződi polgármester elmondta, a feloszlatásról szóló döntést azzal indokolták, hogy a testület nem tudott együttműködni vele, véleménye szerint azonban inkább pozícióharc húzódik a háttérben.

Hertel László alpolgármester úgy nyilatkozott: a polgármester iránti bizalom elvesztése miatt mondott le a testület.

Álláspontjuk szerint Fábián József nem vonta be döntéseibe a képviselőket, és "nem mindig a falu érdekében tevékenykedett", ezért kényszerítették ki az időközi választás kiírását.

A törvény szerint három hónapon belül ki kell írni a választást. Így előreláthatólag március végén, április elején járulhatnak majd a 4200 lakosú település polgárai az urnák elé.

Addig a polgármester ügyvivőként intézi a tennivalókat, ám fontos döntéseket nem hozhat.

(MTI)