Vágólapra másolva!
Az Európa Tanács Roma Szakértői Bizottságának a magyar kormányhoz a napokban megérkezett értékelése bírálja a roma gyerekek iskolai elkülönítését és kritikákkal illeti a kormány roma politikáját. A csoport magyar tagja, Kóczé Angéla szerint a dokumentum még így is túl árnyaltan fogalmaz. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal (NEKH) elnökhelyettese pozitívnak értékelte a jelentést.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi szervezet nemrégiben hazánkban járt szakértői csoportja bár elismeri, hogy Magyarországnak ambiciózus tervei vannak a romák helyzetének javítására, felhívja a figyelmet arra, hogy elengedhetetlen a jelenleg is zajló középtávú kormányprogram értékelése. Az értékelés élesen bírálja a roma gyerekek iskolai elkülönítését, és úgy véli: a kilakoltatásokkal kapcsolatos új törvények némelyike szemben áll a középtávú roma program irányelveivel.

"Ezzel a passzussal a tavaly elfogadott Juharos-törvényre utaltak, melynek eredményeként a jogcím nélküli lakosokat és díjtartozást felhalmozókat jegyzői hatáskörben is kilakoltathatják" - nyilatkozta a Roma Sajtóközpontnak Kóczé Angéla, a bizottság magyar delegáltja, aki azt is elmondta, hogy a levél túlságosan diplomatikusan fogalmaz: a bizottság tagjai valójában sokkal élesebb hangnemben bírálták a kormány roma politikáját.

"A tagok számára világossá vált például, hogy a kisebbségi önkormányzati rendszer gyakorlatilag politikai gettóba zárja a romákat" - jelentette ki Kóczé.

A NEKH elnökhelyettese, Heizer Antal azonban összességében pozitívnak minősítette a jelentést. Véleménye szerint az értékelés elismeri a magyar erőfeszítéseket, és az elkezdett programok folytatására biztatják a kormányt. A jelentés ugyanakkor fontos kritikai elemeket említ, így például a középtávú program értékelését az azt koordináló Cigányügyi tárcaközi bizottság is elengedhetetlennek tartja - mondta Heizer.

(Magyar Hirlap)