Vágólapra másolva!
Orvosai szerint túl van az életveszélyen az a 15 éves sitkei fiú, akit csütörtök óta fertőző agyhártyagyulladás miatt kezelnek a Vas Megyei Markusovszky Kórházban.
Vágólapra másolva!

Kezelőorvosa közölte: kedden délelőtt meg lehetett szüntetni a mesterséges lélegeztetést, s a beteg spontán légzése visszaállt. A fiú tudata tiszta, néhány szót már válthatott is szüleivel.

A laboratóriumi vizsgálatok azt igazolták, hogy az időpont egybeesése és a két település közötti viszonylag kis távolsága ellenére sincs összefüggés a csütörtökön szintén fertőző agyhártyagyulladással kórházba került ötéves ikervári kislány és a sitkei fiú megbetegedése között. A kislány állapota az utóbbi napokban szintén sokat javult.

(MTI)