Áder nem örül az öt kisgazda távozásának<br/>

Vágólapra másolva!
Találkozott Áder János házelnökkel a kisgazda frakcióból hétfőn kilépett Lányi Zsolt. Távozásának politikai indokairól, és az FKGP-ben a gödi elnökségi ülés óta történt eseményekről kapott a házelnök tájékoztatást Lányitól, a kilépő képviselők vezetőjétől.
Vágólapra másolva!

Lányi a megbeszélés után elmondta: Áder János nem kommentálta az általa közölteket, csupán annyit jegyzett meg, hogy nem örül az öt parlamenti képviselő kisgazda-frakcióból való távozásának. "Megerősítettem, hogy nekünk semmi bajunk nincs a kormánykoalícióval, és továbbra is a kormányprogram megvalósítása mellett fogunk szavazni a parlamentben" - közölte Lányi.

A megbeszélésen szó esett a bizottsági tagságukról is. "Három megoldás létezik: kapok például egy bizottsági helyet mondjuk a honvédelmi bizottságban, de mivel a függetlenek ellenzéknek számítanak, ezért plusz egy helyet kap a kormánykoalíció is. De előfordulhat, hogy a kormány erről lemond, mivel én kinyilvánítottam, hogy a koalíciót támogatom" - mondta. Hozzátette: az is elképzelhető, hogy mivel az FKGP-frakció létszáma öt emberrel, vagyis 10 százalékkal csökkent, ezért kevesebb hely jár neki az országgyűlési testületekben, az arányok megváltozása miatt.

A házelnök megkérdezte, hogy alakítanának-e a függetlenek új frakciót. A most már független képviselő jelezte, hogy ezt nem tartja fontosnak. "A függetlenek különböző filozófiát vallanak, értük nem tudok felelősséget vállalni, csak azokért, akikkel közösen távoztunk" - jelentette ki Lányi Zsolt.

A politikus Áder János azon kérdésére, hogy várhatóak-e újabb kilépések a kisgazda frakcióból, azt mondta: vannak ilyen hírei. "Beszámoltam arról, hogy várható további erősödés a függetlenek sorában, de ha ez így lesz, azokért is felelősséget vállalunk" - tette hozzá.

Lányi azt mondta: bízik abban, hogy még a héten találkozhatnak Orbán Viktor miniszterelnökkel. "Orbán Viktor kormányfő úgy nyilatkozott a rádióban, hogy egyeztetni kíván az öt kilépett képviselővel. Ha beszélni kíván velünk, és tud erre időt szakítani, mi nagyon szívesen állunk a rendelkezésére" - közölte Lányi.

(MTI)

Korábban:

(2001.01.24.)