A miniszterelnök továbbra is számít a kilépett kisgazdákra<br/>

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök továbbra is a kormányprogram támogatóiként számol a kisgazdapártból kizárt, illetve kilépett képviselőkkel. Mádi László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese kedden azt mondta az [origo]-nak: a Fidesz vezetői várhatóan már az első frakcióülés előtt, február elején tárgyalnak a kisgazdapártban kialakult helyzetről.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök szerint be kell vonni a volt kisgazda-frakciótagokat a kormány által előterjesztett törvényjavaslatok egyeztetésébe. A kormányfő a Magyar Rádiónak adott szokásos szerda reggeli interjújában elmondta: azt a tájékoztatást kapta Kövér László Fidesz-elnöktől, hogy egyelőre idő előtti lenne választási együttműködésről beszélni a két párt között, az álláspontok még túlságosan távol vannak egymástól. Orbán Viktor szerint elsősorban az FKGP vezetőinek lehet feltenni azt a kérdést, hogy a jelenlegi állapotban lévő kisgazdapárttal neki lehet-e indulni a választásoknak.

Mádi László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a kisgazdapártban történt személycserékkel kapcsolatban keddenn azt mondta az [origo]-nak: ők mindig távol tartották magukat az FKGP ügyeitől, de a történtek nem lehetnek közömbösek a Fidesz számára, mivel "ezek a váratlan események nincsenek stabilizáló hatással a koalíció működésére".

A Fidesz kisgazdákkal való választási együttműködéséről a Fidesz frakcióvezető-helyettese az [origo]-nak azt mondta, hogy még nincsen döntés ebben az ügyben, de pozitív döntést hozni egyelőre nem indokolt. Mádi indoklásában elmondta, hogy a kisgazdapárt népszerűsége az utóbbi időben jelentősen megcsappant, és ez már nem az a súlyú párt, mint ami korábban volt. Mádi közölte: a Fidesz frakciója csak február 16-án ül össze, de a vezetés már február első napjaiban tárgyal majd ezekről a kérdésekről.

[origo]