Egyelőre nem látni olajat az Ipoly felszínén<br/>

Vágólapra másolva!
A szlovákiai Dolny Sztrehova település mellett a földre kedden este kiömlő gázolajat a bőséges esőzés a közeli Tisovnik patakba mosta, mely Ráróspuszta és Nógrádszakál között torkollik a határfolyóba. A szlovákok a Tisovnik patak hét pontján úgynevezett merülő falakat építettek ki a szennyeződés megfogására. Az Ipoly felszínén egyelőre nem látnak olajat a szakemberek.
Vágólapra másolva!

"Egyelőre nem látni úszó olajfoltokat az Ipoly felszínén, nagy valószínűséggel sikerül elkerülni a környezeti katasztrófát" - közölte szerdán kora délután a helyszínről a határfolyó gázolajjal való szennyezése kapcsán a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes vezetője, Lakatos László polgári védelmi alezredes. Lakatos elmondta: a szlovákiai Dolny Sztrehova település mellett a földre kedden este kiömlő gázolajat a bőséges esőzés a közeli Tisovnik patakba mosta, mely Ráróspuszta és Nógrádszakál között torkollik a határfolyóba. A szlovákok haladéktalanul értesítették a magyar társszerveket, ugyanakkor a Tisovnik patak hét pontján úgynevezett merülő falakat építettek ki a szennyeződés megfogására. Ezen túlmenően az eltört olajvezeték közelében két helyen is medencét ástak, hogy azokba szivárogjon a földbe került gázolaj.

Feltehetően ennek köszönhetően az Ipoly felszínén egyelőre nem látni úszó olajfoltokat. Mintát vettek a folyóból az ÁNTSZ, valamint a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi Felügyelőség szakemberei is, a laborvizsgálat eredménye egyértelműen ad majd választ, került-e gázolaj és mennyi az Ipolyba. "Elővigyázatosságból 'olajcsapdát' épít ki az Ipolynak a patak torkolata utáni szakaszán a Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság védekező osztaga is" - közölte az igazgatóság balassagyarmati szakasz mérnökségének kirendeltség vezetője, Sagyibó Sándor.

Sagyibó elmondta: a Ráckevéről már útban lévő csapat közvetlenül a torkolat után építi ki az ideiglenes merülő falat, az esetleg mégis megjelenő gázolajfoltok megállítására. Az igazgatóság riasztotta az érintett vízműveket is. "Szerencse, hogy az Ipoly-menti települések vízellátását közvetlenül nem veszélyezteti a szennyeződés. Az Észak-Nógrádi Regionális Vízmű ugyanis a pataktorkolat feletti területen működik, a Nyugat-Nógrádi Regionális Vízműnél pedig nincs felszíni vízkivétel, a társaság ugyanis a víz javarészét a Dunáról kapja" - tette hozzá Sagyibó.

(MTI)

Korábban:

(2001. január 31.)