Felfedi nevét és arcát a korrupciós ügy koronatanúja<br/>

Vágólapra másolva!
Hozzájárult neve és arcképe közléséhez a "koronatanú", aki a felvételt készítette azon a találkozón, ahol a Torgyán Attilának, a földművelésügyi miniszter fiának szánt kenőpénz célba juttatásáról esett szó. Deésy Géza hozzájárul ahhoz, hogy a Népszava átadja az ügyészségnek azt az írásos nyilatkozatát, amelyben tanúsítja a felvétel hitelességét. Orbán Viktor kormányfő szerint az ügynek súlyos jogkövetkezményekkel kell járnia.
Vágólapra másolva!

A Népszava felvételén Deésy Géza

Az átadott hanganyagot a Legfőbb Ügyészség tegnap továbbította a Fővárosi Főügyészségre. A lap információi szerint tegnap délben, miután tárgyalt Torgyán Józseffel, a miniszterelnök telefonon felhívta a legfőbb ügyészt.

Orbán Viktor rádióinterjújában úgy fogalmazott: az ügynek mindenképpen súlyos jogkövetkezményekkel kell járnia, ha igaznak bizonyul, akkor az érintettek, ha pedig koholmány, akkor a nyilvánosságra hozók tekintetében. Értékelése szerint amennyiben egy kormánytag hozzátartozója kormányzati szervekkel összefüggésben követ el törvénysértést, akkor minden érintettnek viselnie kell a felelősséget, ha pedig a kormánytól teljesen függetlenül, akkor az illető miniszternek erkölcsi alapon kell levonnia a következtetést.

Torgyán József tegnap újra éles hangon utasította vissza a közölt állításokat. Azt mondta: a kormányfő megígérte, hogy felderítik a valós helyzetet.

Bár Torgyán József kedd esti tévéinterjújában azt állította, hogy saját kérésére már hosszabb ideje titkosszolgálati eszközökkel figyelik őt és családját, a lap információi szerint a minisztert és családtagjait megillető védelmen túl semmiféle fokozott biztosítást nem kap a Torgyán család, és ilyet a pártelnök-miniszter nem is kért a titkosszolgálati minisztertől.

A Fővárosi Főügyészségen a hanganyag

Legkésőbb hétfőig dönt a Fővárosi Főügyészség arról, hogy a melyik rendőrség vagy ügyészség indítson vizsgálatot a Népszava által a Legfőbb Ügyészségnek (LÜ) eljuttatott kazetta ügyében. Az LÜ érdemi vizsgálatot nem végzett, csak - a felvétel meghallgatása után - arról határozott, hogy nem hozzájuk tartozik a vizsgálat. Ezért a hanganyagot tegnap továbbították a Fővárosi Főügyészségre.

Tegnap délben, miután tárgyalt Torgyán Józseffel, a miniszterelnök telefonon felhívta a legfőbb ügyészt . Orbán Viktor és Polt Péter beszélgetéséről semmi sem szivárgott ki. Mivel az Orbán-Torgyán-találkozón a kisgazda elnök arra kérte a miniszterelnököt, kezdeményezze a vizsgálat felgyorsítását, valószínű, hogy a Népszava birtokába jutott kazetta vizsgálatáról esett szó a telefonbeszélgetésen. Az biztos, hogy kora délután a Legfőbb Ügyészség sajtóosztálya közölte, hogy a kazettát elküldték a Fővárosi Főügyészségre azzal az utasítással, hogy Sódor István főügyész jelölje ki az ügy vizsgálatára az abban illetékes ügyészséget.

Azt azonban továbbra sem tudni, hogy rendőrségi vagy ügyészségi vizsgálat indul-e az ügyben. A Fővárosi Főügyészségnek sürgősséggel kell döntenie arról, hogy ki vizsgálódjon tovább.

Kérdésre - vajon a Legfőbb Ügyészség azért továbbította-e a kazettát a Fővárosi Főügyészségre, mert megállapította, alapos a gyanú arra, hogy bűncselekmény történt - Horányi Miklós, az LÜ sajtószóvivője úgy reagált, hogy a kazettát meghallgatták, de annak tartalmát érdemben nem vizsgálták. Megállapították, hogy a vizsgálat nem a Legfőbb Ügyészség hatáskörébe tartozik.

Sódor István fővárosi főügyész elmondta, három napjuk van arra, hogy a kazetta alapján eldöntsék, melyik nyomozó hatóság illetékes az ügyben.

(Népszava)

Ajánló:

A hangfelvétel szövegének első része

Korábban:

(2001. január 31.) Szembeszállok Don Torleonéval(2001. február 1.)