Pénteken lejár a Magyar Rádió elnökségére kiírt pályázat

Pénteken 12 óráig lehet benyújtani a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma titkárságán a Magyar Rádió elnöki tisztségére kiírt pályaműveket. A kuratórium elnöksége múlt év július 3-án döntött arról, hogy nem hosszabbítja meg egyszeri alkalommal Hajdu István elnök mandátumát. A testület pályázatot írt ki a tisztség betöltésére.

Első körben tizenegy pályamű érkezett a kuratórium titkárságához, de a július 27-én megtartott kuratóriumi ülésen nem választottak elnököt, mert a civil kurátorok többsége nem támogatta Kondor Katalin kinevezését. Augusztus 3-án a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége új, módosított elnöki pályázat kiírásáról határozott. A feltételek között ekkor már nem szerepelt követelményként a többéves rádiós szakmai tevékenység és a hároméves vezetői gyakorlat sem.

Az október 5-i borítékfelnyitáskor kiderült: összesen 21-en pályáztak a posztra, de 8 pályamű formailag nem felelt meg a kiírásban foglaltaknak. A Magyar Rádió Közalapítvány nagykuratóriuma október 26-i ülésén azzal a javaslattal fordult a kuratórium elnökségéhez, hogy nyilvánítsák érvénytelennek a rádió elnöki tisztségére kiírt második pályázatot és írjanak ki új, 30 napos beadási és 15 napos elbírálási határidőt megszabó pályázatot. Erre azért került sor, mert a benyújtott munkák megismerése után a kuratórium tagjai megállapították, hogy a benyújtott munkák jelentős hányadának szakmai színvonala nem volt kielégítő. A beérkezett
pályaművek közül néhány alkalmas lett volna a megvalósításra, de a pályázók személye nem rendelkezett kellő támogatottsággal a kuratóriumban, tehát nem volt esély arra, hogy a médiatörvénynek megfelelően érvényes és eredményes elnökválasztást tartson a kuratórium.

Ezt követően tavaly december 28-án a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége úgy döntött, hogy egy hónappal meghosszabbítja a Magyar Rádió Rt. elnöki tisztségére kiírt pályázat
határidejét. Ennek értelmében a tisztségre jelentkezők 2001. február 2-án délig nyújthatják be pályázataikat. A médiatörvény szerint a nagykuratóriumnak a határidőt követő 30 napon belül kell döntenie a kuratórium elnöksége által javasolt elnök személyéről, de az is elképzelhető, hogy a testület új pályázat kiírásáról határoz.

Márciusban lejár a kuratóriumba egy éve sorsoláson beválasztott civil szervezetek mandátuma. A médiatörvény szerint újabb sorsoláson dől el, mely civil szervezetek képviselői foglalnak majd helyet újabb egy évre a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumában.

(MTI)