Lefújták a készültséget az Ipolyon<br/>

Vágólapra másolva!
Pénteken délelőtt lefújták a készültséget az Ipolyon, visszatért állomáshelyére a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság regionális védelmi osztaga.
Vágólapra másolva!

A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes vezetője, Lakatos László polgári védelmi alezredes elmondta: a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság és a Környezetvédelmi Felügyelőség előzetes egyeztetése után a regionális védelmi osztag lebontotta az Ipolyon azt a három merülőfalat, amely a szlovák területen bekövetkezett ökobaleset következtében esetleg megjelenő gázolajfoltokat megfogta volna.
Az óvintézkedést az indokolta, hogy a szlovákiai Alsósztregova (Dolny Strehova) közelében eltört föld alatti olajvezetékből gázolaj folyt a talajba, ahonnan az eső a Tisovnik patakba mosta.

A szlovák védelmi szervek idejében intézkedtek: a patakon kiépített olajcsapdák, valamint a földbe ásott medencék révén sikerült megakadályozniuk a gázolajnak a határfolyóba kerülését.

A szlovákiai patakon emelt merülőfalakat egyelőre nem bontják le, számítva arra, hogy kisebb mennyiségben még kerülhet gázolaj a vízbe. A magyar területen az Ipolyból vett vízminták tisztasága azonban amellett szólt, hogy az óvintézkedésekre a továbbiakban nincs szükség.

(MTI)

Korábban:

(2001. január 31.)