Még mindig vezet az MSZP, de már nem annyira<br/>

Vágólapra másolva!
Mind a négy közvélemény-kutató cég a Fidesz és az MSZP népszerűségének közeledését mutatta ki a januári felméréseiben. Ugyanakkor a Tárki jóval kevesebbet, a Medián pedig többet mért az MSZP-nek, mint a négy mérés átlaga. A Szonda Ipsos és a Gallup adatai közel állnak egymáshoz.
Vágólapra másolva!

- Magyarországon 1989 óta végeznek pártokra vonatkozó vizsgálatokat, s ez az első eset, hogy ekkora különbségek vannak két cég adatai között - állapítja meg a Magyar Gallup Intézet tegnap elkészült összehasonlító elemzése. Eszerint a Tárki szignifikánsan kevesebbet, a Medián szignifikánsan többet mért az MSZP-nek, mint a négy mérés átlaga. Ugyanakkor e két cégnek az összes többi pártra, és a másik két intézetnek valamennyi pártra vonatkozó adatai bőven belül voltak a statisztikai hibahatáron - derül ki az elemzésből.

A Magyar Gallup Intézet tegnap elkészült felmérése szerint a választókorú lakosság körében idén januárjában 24 százalék szavazna a szocialistákra, 21 százalék pedig a Fideszre. Az SZDSZ-re szavazók aránya a teljes felnőtt lakosság körében 4 százalék, az FKGP és az MDF támogatottsága 3-3 százalék, a MIÉP-é 2 százalék volt.

Eszerint a tavaly decemberben mértekhez képest a Fidesz támogatottsága nem változott a felnőtt népesség körében: a múlt hónapban is az emberek 21 százaléka szavazott volna a Fideszre. Az MSZP-re szavazók aránya ellenben 5 százalékponttal (29 százalékról 24 százalékra) csökkent a tavalyi év utolsó hónapjához képest. A két vezető párt között a teljes lakosság körében mért különbség a Gallup szerint tehát tovább csökkent. A 2000. novemberi 11 százalékpontos MSZP-előny 2000 decemberére 8 százalékpontra mérséklődött, majd 2001 januárjában tovább csökkent 3 százalékpontra.

A Szonda Ipsos csütörtökön közreadott felmérése szerint januárban a választókorú népesség 19 százaléka, míg a biztos pártválasztók 33 százaléka támogatja a Fideszt, így a párt támogatói köre a decemberi adatokhoz képest valamelyest bővült. A legnagyobb ellenzéki párt mögé a Szonda szerint jelenleg a választók 25 százaléka, a politikailag aktív szavazócsoportnak pedig 45 százaléka áll. Ez a decemberi méréshez képest némi veszteséget jelent az MSZP számára. A Tárki januári közvélemény-kutatási eredményei eltérnek más cégek felméréseitől. Mindhárom cég szerint a Fidesz és az MSZP támogatottsága közeledett egymáshoz, de nem olyan mértékben, mint ahogy azt a Tárki felmérése mutatja. A Tárki mérése alapján a teljes népesség körében az MSZP-nek és a Fidesznek is 19-19 százalékos a szavazótábora, ami biztos szavazók körében 39-39 százalékos támogatottságot jelent a két nagy pártnál. Tehát a Tárki mérése azt mutatja: a legnagyobb kormányzópárt támogatottsága a biztos pártválasztók körében 8 ponttal növekedett, ugyanebben a körben az MSZP népszerűsége 10 ponttal csökkent, míg az FKGP támogatottsága a decemberi adatfelvételhez képest 2 ponttal emelkedett.

A Gallup-felmérés szerint az emberek 40 százaléka gondolja, hogy a választásokat most az MSZP nyerné, 22 százalék szerint ellenben a Fidesz győzne. A Medián felmérése azt mutatja: mintegy kétszer annyian gondolják a következő választások esélyesének az MSZP-t, mint ahányan a Fideszt. A Tárkinál hat ponttal csökkent a szocialista győzelmet várók aránya, a Fidesz győzelmére tippelőké pedig öt ponttal nőtt, ami azt jelenti, hogy a decemberi 32 pontos MSZP-előny januárban 21 pontra módosult.

A Szonda kutatásából kiderül, a múlt hónapban a Fidesz népszerűségének csökkenése vélhetően nem volt független a kisgazdapártot érintő botránysorozattól, míg az FKGP januári belső konfliktusai, szemben a korrupciós ügyekkel, nem kapcsolódott össze a Fidesszel. A kisgazdapárt népszerűségével kapcsolatban a Medián felméréséből az derül ki, az FKGP-hez két éven át hű 6-8 százalékos szavazótábor az ősszel kirobbant botránysorozatok óta stabilan 2-3 százalékosra olvadt. A Szonda Ipsos szerint a kisgazdapárt elvesztette támogatói bázisának felét-kétharmadát, s ezen szavazatok várhatóan a Fideszhez, illetve az MDF-hez vándorolnak át. Tóth István György, a Tárki vezérigazgatója szerint általában nem közvetlenül az egyik párttól a másikhoz vándorolnak a szavazók, hanem a bizonytalanokon keresztül, ezért a Fidesz megnövekedett támogatottságának hátterében nem az MSZP-ből vagy az FKGP-ből kiábrándult szavazók döntése áll.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2001. január 27.)