Miskolcon jelölték ki az ország első türelmi zónáját<br/>

Vágólapra másolva!
Az ország nagyvárosai közül elsőként Miskolcon jelölt ki türelmi zónát a város közgyűlése, de a csütörtöki késő esti döntés után pénteken már tiltakoztak is az új övezet környékének lakói.
Vágólapra másolva!

A megyeszékhely önkormányzata az elmúlt évek törvényi és társadalmi sürgetésére válaszolva jelölte ki az ország első türelmi zónáját, ahol a hölgyek a jövőben már legálisan is árulhatják bájaikat.

Egy évvel ezelőtt a közgyűlés már foglalkozott a kérdéssel, akkor azonban a város rendőrkapitánya úgy nyilatkozott: Miskolcon a prostitúció nem olyan mértékű, hogy rendeletben kellene szabályozni a türelmi zóna kijelölését. A közgyűlés akkor a kérdést levette a napirendről. Most, egy év elteltével azonban az új rendőrkapitány azt javasolta, hogy a testület ismét tűzze napirendre az ügyet, hiszen azóta változott a helyzet.

A miskolci örömlányok - városszerte köztudomásúan - a Tiszai pályaudvar szomszédságában, a Szinva patak túloldalán lévő forgalmas útvonalon árulják szolgáltatásaikat tavaly nyár óta. A közgyűlésen a városatyák alaposan mérlegelték a számításba vehető alkalmas helyeket, végül is ugyanazt a helyet - tehát a Szinva utcának a fonoda, a Volán- és a MÉH-telep közötti részét - jelölték ki türelmi zónaként, ahol a lányok már jó ideje "dolgoznak".

A polgármester és a rendőrkapitány szerint a most hozott döntéssel az eddiginél jobban ellenőrizhető, féken tartható a prostitúció és a hozzá kapcsolódó nem kívánatos jelenségek.

A hír hallatán a türelmi zóna környékének lakói pénteken nemtetszésüket hangoztatták; félnek a lányoktól és striciktől, valamint attól tartanak, hogy az ott élő, hazatérő vagy éppen munkába igyekvő asszonyokat, illetve fiatalkorú lányaikat is leszólítják a "kuncsaftok".

(MTI)

Korábban:

(2001. január 29.)