Nagy Sándor szerint Kövér szavai meghiúsíthatják a Fidesz-MSZP párbeszédet<br/>

Vágólapra másolva!
Nagy Sándor szocialista parlamenti frakcióvezető szerint kétségbe vonhatja Szájer József fideszes frakcióvezetővel tervezett találkozója értelmét és eredményességét, ha Orbán Viktor miniszterelnök nem teszi világossá álláspontját a Kövér László Fidesz-elnök Horn Gyula volt kormányfőt ért rágalmairól.
Vágólapra másolva!

Az ellenzéki politikus képviselőcsoportja kétnapos budapesti ülése után tartott pénteki sajtótájékoztatón idézte fel, hogy Kövér László Horn Gyulára nézve lealacsonyító módon értékelte szerdán Gyöngyösön a volt kormányfő és Orbán Viktor közelmúltbeli megbeszélését.

Az MSZP-frakció állásfoglalásban rögzítette, hogy kéri a miniszterelnök véleményét a gyöngyösi fórumon ez ügyben elhangzottakról. Nagy Sándor azt mondta: a frakció megerősítette, hogy az ország érdekeinek szolgálatában az MSZP kész a párbeszédre a Fidesz frakcióvezetőjével. "Egyértelmű kell hogy legyen a Fidesz jó szándéka, mert a kétarcúság értelmetlenné teheti, sőt meg is hiúsíthatja a találkozót" - közölte Kovács László pártelnök is.

Kovács az MSZP és a Fidesz viszonyát illetően megjegyezte: helyesnek tartják a párbeszédet a legnagyobb kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt között, de csak akkor, ha az az ország javát szolgálja, és nem azért jön létre, hogy a kormányt a valóságosnál jobb színben tüntesse fel.

(MTI)

Korábban:

(2001. február 2.)