Májustól gyorsabban lehet menni az autópályákon<br/>

Vágólapra másolva!
Május 1-től autópályán 130 km/órára, autóúton 110 km/órára, lakott területen kívül pedig 90 km/órára nőtt a megengedett sebességhatár. Lakott területeken a továbbiakban is maximum 50 kilométer/órás sebességgel lehet majd közlekedni.
Vágólapra másolva!

A kormány keddi ülésén elfogadta a KRESZ módosításáról szóló rendeletet. A módosítást a "hazai motorizáció fejlődésével" indokolják. E szerint 2001. május elsejétől a 2500 kilogram össztömeget meg nem haladó járművek megengedett sebessége autópályán 130 km/óra, autóúton 110 km/óra, lakott területen kívül 90 km/óra. Lakott területeken a továbbiakban is maximum 50 kilométer/órás sebességgel lehet közlekedni.

A KRESZ-módosítás 150 cm-nél kisebb, 12 éven aluli gyermekek esetében 2002. január 1-jétől kötelezővé teszi a gyermekülést a gépkocsikban. 2002-ben az importált gyermekülések vámmentesen behozhatók az országba.

A jövőben rendkívüli hóhelyzet esetén a hólánc használatát kötelezővé tevő jelzőtáblát lehet kihelyezni, ilyenkor maximum 50 km/órás sebességgel lehet haladni.

A rendelet szerint a jövőben a mozgáskorlátozottaknak a díjköteles várakozási övezetekben sem kell fizetniük.

A kerékpáros közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében 2002. január 1-jétől új jelzéseket vezetnek be, növelik az elkülönített útfelületek nagyságát, és az egyirányú utakon is lehetővé teszik a kétirányú kerékpáros közlekedést.

[origo]