Az Agrárinnovációs Kht. milliókat fizetett különböző tanulmányok elkészítéséért<br/>

Vágólapra másolva!
A tavaly mintegy 1,2 milliárd forintnyi közpénzből gazdálkodó Agrárinnovációs Kht. a Népszabadság szerint körülbelül 1 milliárd forintot utalt át különböző célokra. A kht. feletti tulajdonosi jogokat Szabadi Béla politikai államtitkár gyakorolja az FVM nevében. Szabadi aláírása szükséges minden, 1 millió forintnál magasabb kifizetésre. Itt olvasható a teljesség igénye nélkül egy lista arról, hogy kik, milyen módon és milyen mértékben részesültek az Agrárinnovációs Kht. által kezelt közpénzekből.
Vágólapra másolva!

Az Agrárinnovációs Kht. 7,5 millió forintot fizetett a dunaújvárosi Bioenergeia Kft.-nek egy a tavaszi repce meghonosításáról szóló tanulmány elkészítéséért 2000 júniusában - írta a Népszabadság. Ugyanez a kft. 7,5 milliót kapott az Agrárinnovációs Kht.-tól egy biodízel-mintaüzem projektért is.

Az Agrárinnovációs Kht. 5 millió forintot utalt át a kazetta-ügyben ismertté vált Agropark Kht. tulajdonosainak, egy az agroparkhálózattal kapcsolatos tanulmány elkészítéséért. Az Agropark Kht. két vezetője próbálta meg megvesztegetni Torgyán József fiát, Torgyán Attilát.

2000. június 2-án a Keleti Hármasszeglet Kht. két pályázat elkészítésére kapott megbízást az Agrárinnovációs Kht.-től. A megbízás kelte mindkét esetben június másodika, a leadás határidejét pedig június huszadikában határozta meg a megbízási szerződés - közölte a Magyar Hírlap 2000 novemberében.

A Népszava szerint az Agrárinnovációs Kht.-tól havi tiszteletdíjat kapott Dobos Ferenc, az FKGP borsodi elnöke, valamint Szilágyi Dénes mátészalkai polgármester is. Mátészalka Torgyán József választási körzetének központja.

Ugyancsak Torgyán választókörzetéhez tartozik Ököritófülpös is. A kis település mintegy hárommillió forintot kapott az Agrárinnovációs Kht.-tól. Egymillió forint jutott a Bugyi nagyközségben lévő Szent Adalbert-templomért Alapítványnak a római katolikus templom helyreállítására. Ez esetben a "Pest megye agrár- és vidékfejlesztési lehetősége" című tanulmány ért ennyi pénzt. Ugyanígy járult hozzá egymillió forinttal a pórszombati katolikus templom építéséhez az AVT. Ebben az esetben "Pórszombat település és térsége mezőgazdasági fejlesztésének középtávú koncepciója" címmel kellett tanulmányt készítenie a polgármesteri hivatalnak.

Az Agrárinnovációs Kht. 2000. január végén Csegöld polgármesterével szerződött a "Csegöld mint határ menti település kitörési pontjai az általános vidékfejlesztési terv keretében" című tanulmány elkészítésére. Erre fizetett ki 2,4 millió forint plusz áfát, azaz összesen 3 milliót a kht.

Az [origo] megírta, hogy a mátészalkai Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskola 3,5 millió forintot kapott egy, a térség szakember-ellátottságának problémáiról szóló tanulmányért az Agrárinnovációs Kht.-tól. Ugyanez a szakközépiskola egy a "Mátészalka és térsége EU-csatlakozást megelőző roma kisebbség felzárkóztatási lehetőségeiről" írt tanulmányért 4 millió forintot kapott a kht.-től.

Egy 2000. április 17-én kelt szerződés szerint az Agrárinnovációs Kht. rendelte meg 1,2 millió forintos díjazásért a nagy vitát kiváltó tanulmányt is az Agrár-Európa Nemzetközi Mezőgazdasági Tanácsadó Iroda Bt.-től, amely holland gazdák magyarországi betelepítését javasolta.

Az Agrárinnovációs Kht. május elején kötött szerződést az FTC-vel. E szerint az FVM tulajdonában álló kht. 2000. május 2-től az év végéig bérbe veszi a klub szabad hirdetési felületeit 32 millió forint plusz áfáért, vagyis összesen 40 millió forintért, hogy biztosítsa a szeptemberben megrendezendő "életmódnap" programjához kapcsolódó kreatív anyag, valamint szponzorainak megjelenését. Az ügyészség jelenleg vizsgálja az Agrárinnovációs Kht. és a FTC közötti reklámszerződés körülményeit. A rendezvényt végül meg sem tartották.

A Népszava szerint az Agrárinnovációs Kht. bevonásával folyósították a hajdúhadházi református templom felújítására fordított 3 millió forintnyi közpénzt, a "Hajdúhadház település és térsége vidékfejlesztési lehetőségei" című tanulmány fejében. A miskolctapolcai református templom felépítéshez 2 millió forinttal, a vajai görög katolikus templom felépítéséhez 1,8 millió forinttal, a városligeti Magyarok Nagyasszonya fogadalmi templom felújításához egymillió forinttal, a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya római katolikus templom belső restaurálásához 4 millió forinttal, a tiborszállási időskorúak otthonában felállítandó kápolna felépítéséhez pedig 8 millió forinttal járult hozzá hasonlóképpen az Agrárinnovációs Közhasznú Társaság.

Az [origo] összeállítása

Ajánló:

(2000.11.02.)

Korábban:

(2000.10.18.)