Vágólapra másolva!
Több emberen elkövetett emberölés, valamint lőfegyverrel való visszaélés bűntette miatt a Fővárosi Főügyészség vádiratot nyújtott be B. Zsolt ellen a Fővárosi Bírósághoz. Az oktogoni ámokfutóról megállapították, hogy cselekvőképes, nem elmebeteg.
Vágólapra másolva!

B. Zsolt tavaly július 4-én a késő esti órákban Budapesten a VI. kerületben, a Teréz körút 19. szám alatti McDonald's étteremben három vendéget, az utcán pedig két járókelőt sebesített meg engedély nélkül tartott lőfegyverével. A sértettek közül ketten a kórházba szállítást követően életüket vesztették,
hárman pedig életveszélyesen megsérültek.

A rendőrség korábbi közleménye szerint a 25 éves B. Zsolt öngyilkossági szándékkal bolyongott tavaly július 4-ről 5-re virradó éjszaka a fővárosban, majd betért a gyorsétterembe. Ott egy számára ellenszenvesen viselkedő asztaltársaság indulatot váltott ki belőle, emiatt három fiút lelőtt. Az elkövető a pánik miatt menekülő emberekkel együtt ért ki az utcára, ott két fiatalt zsebtolvajnak nézett, ezért rájuk lőtt, és egyiküket életveszélyesen megsebesítette. A főváros VI-VII. kerületi rendőrkapitányságának járőre a helyszín közelében, az Aradi utca és az Eötvös utca sarkán feltartóztatta a támadót, aki ellenállás nélkül átadta fegyverét.

Az áldozatok közül július 5-én hajnalban egy 22 éves fiatalember belehalt sérülésébe, majd másnapra virradóan az Országos Traumatológiai Intézetben a lövöldözés második áldozata is életét vesztette.

(MTI)