Hazatért Indiából a magyar orvoscsoport<br/>

Vágólapra másolva!
Hazaérkezett csütörtökön Indiából az a kilenctagú, orvosokból és mentési szakemberekből álló csoport, amely a helyszínen tíz napig látta el a földrengés sérültjeit, illetve kutatta a holttesteket. A csoport azért döntött a hazautazás mellett, mert az indiai egészségügyi szakemberek mostanra már képesek megbirkózni a sebesültek és a betegek ellátásával, illetve élelmiszerkészleteik jelentős része már a kiutazáskor elveszett, a maradék pedig mostanra elfogyott.
Vágólapra másolva!

A hazaérkezett csoportot Lakshmi M. Puri, India budapesti nagykövete és Horváth Zsolt, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára fogadta a Ferihegyi repülőtéren. A nagykövet köszönetet mondott azért, hogy a magyar egészségügyi csoport mintegy 1200 beteget ápolt a katasztrófa sújtotta övezetben. A másfél millió sebesült ellátásához Indiának egészségügyi felszerelésekre és további szakmai támogatásokra lesz szüksége.

Gyurkó Gábor, a csoport vezetője elmondta, hogy a földrengés által leginkább érintett Budzs város környéki településeken segítettek a sérülteknek. Horváth Zsolt kecskeméti traumatológus arról számolt be, hogy főként töréseket, fertőzött sebeket láttak el, és igyekeztek megelőzni az ilyen eseteket. Hozzátette, hogy sok asztmás és felső légúti megbetegedéssel is találkoztak. A csoport azért döntött a hazautazás mellett, mert az indiai egészségügyi szakemberek mostanra már képesek megbirkózni a sebesültek és a betegek ellátásával, illetve élelmiszerkészleteik jelentős része már a kiutazáskor elveszett, a maradék pedig mostanra elfogyott. A csoport a megmaradt egészségügyi felszerelést - egyebek között infúziókat és antibiotikumokat - Indiában hagyta.

Az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára közölte: az orvoscsoport indiai tevékenysége a kint hagyott felszerelés nélkül mintegy 6,5 millió forintba került, amelyet a tárca költségvetéséből fedeztek.

(MTI)