Minden területen gyengül Torgyán pozíciója<br/>

Vágólapra másolva!
Torgyán József mégsem lesz az FKGP parlamenti frakciójának vezetője. A frakcióvezető személyéről a kisgazdapárt mai ülésén kellett volna dönteni, ám nem is szavaztak erről. Torgyán azért nem bocsátotta szavazásra ezt a kérdést, mert többen ellenvéleményt fogalmaztak meg a jelölésével kapcsolatban. Délután hat kisgazda képviselő megalakította a párton belüli Polgári Platformot. Az alapítók között szerepel Bánk Attila, Várhelyi András, Pokol Béla és Turi-Kovács Béla is. Ezek az események azt jelzik, hogy Torgyán helyzete teljesen megingott a frakción belül. Eközben Orbán Viktor miniszterelnök úgy döntött: egyelőre nem nevezi ki az új földművelésügyi minisztert, mert további egyeztetéseket tart szükségesnek.
Vágólapra másolva!

"Miután volt olyan nézet, hogy nem lenne célszerű a párt vezetése mellett a frakció vezetését is elvállalnom, jeleztem, hogy semmi kincsért nem vállalnám az FKGP képviselőcsoportjának vezetését" - mondta Torgyán József.

Egy névtelenséget kérő kisgazda képviselő elmondta, hogy a frakcióban többen voltak azok, akik ellenezték, hogy Torgyán egyszerre legyen pártelnök és frakcióvezető is. Egy másik forrás szerint csak hárman, Horváth Béla frakcióvezető-helyettes, Boda Ilona és Pokol Béla ellenezte Torgyán megválasztását.

Az ellenzők azzal érveltek, hogy a párt és személy szerint Torgyán érdeke is, hogy a családját ért támadások miatt egy kicsit háttérbe húzódva politizáljon tovább.

Torgyán csak frakcióvezető-helyettes lesz

Torgyán József ezek után közölte: a hétfői napirend előtti felszólalást ő akarja megtartani. "Ezt az előterjesztésemet a frakció egyhangú határozattal elfogadta" - közölte a pártelnök. Zakó László kisgazda képviselő ezzel szemben újságírók előtt azt mondta, hogy ő nem szavazta meg Torgyán József frakcióvezető-helyettessé választását. Torgyán ezután Szentgyörgyvölgyi Pétert javasolta frakcióvezetőnek. Zakó László közölte: a frakcióülést erőszakkal rekesztette be Torgyán, anélkül hogy a szólásra jelentkezőket - köztük Zakót is - meghallgatták volna. Ahhoz, hogy Torgyán rendszeresen felszólalhasson napirend előtt, legalább egy frakcióvezető-helyettesi posztot kell hogy kapjon.

"Na, megmentetted a frakciót" - ezzel a mondattal és egy hátba veregetéssel köszönt el egy kisgazda képviselő Pokol Bélától az FKGP frakcióülése után. Pokol azzal érdemelte ki a köszönetet, hogy ő támadta legerősebben azt az elképzelést, hogy Torgyán frakcióvezető legyen.

Ahogy arról az [origo] beszámolt, a kisgazdapárt pénteki rendkívüli elnökségi és frakcióvezetői ülésén elfogadták azt az ajánlást, hogy az FVM éléről távozó Torgyán József frakcióvezető legyen. Ez a poszt akkor üresedik meg, ha Gyimóthy Géza - aki jelenleg az Országgyűlés egyik alelnöke - lesz az FVM vezetője, az alelnöki széket pedig a jelenlegi frakcióvezető, Bánk Attila foglalná el. Bár a képviselőcsoport vezetőjéről a frakciótagoknak mindenképp kell szavazni, Torgyán pénteken határozottan azt állította, hogy ő lesz a frakcióvezető.

Hat vezető politikus polgári platformot alapított

Délután a parlament tavaszi ülésszakának nyitónapján, Orbán miniszterelnök felszólalása után, hat kisgazda képviselő - Bánk Attila, Várhelyi András, Pokol Béla, Horváth Béla, Boross Imre és Turi-Kovács Béla - aláírásával megalakult az FKGP Polgári Platformja.

Közleményük szerint a Polgári Platform célja "a kisgazda jövő érdekében a polgári értékek képviseletének erősítése, a frakción belüli tevékenységben, valamint a kormánykoalíció másik két pártjával való kapcsolatban". Bár a képviselők egyelőre nem erősítették meg, hogy akciójukkal Torgyánt és az általa képviselt politikát bírálnák, figyelemre méltó, hogy kik léptek be eddig a tömörülésbe. Bánk Attila frakcióvezető, aki - Torgyán tervei szerint - a parlament alelnöke lesz. Ez a poszt teljesen alkalmatlan arra, hogy egy képviselő aktívan politizálhasson, fontos kérdésekben kifejthesse véleményét. Horváth Béla és Pokol Béla volt az a két képviselő, aki a hétfői frakcióülésen ellenezte, hogy Torgyán frakcióvezető legyen. Várhelyi András volt az, aki a kisgazdák múlt pénteki rendkívüli ülése előtt azt követelte, hogy Torgyán vonja le az erkölcsi konzekvenciákat.
Egy névtelenségét kérő kisgazda képviselő szerint
Várhelyi már a múlt heti elnökségi ülésen is Bánk Attila személyét vetette fel az agrárminiszteri posztra a Torgyán által jelölt Gyimóthy helyett.

A platform elsősorban az FKGP képviselőcsoportjának tagjai előtt áll nyitva, de kivételesen, az alapító tagok egyhangú döntésével, a képviselőcsoporton kívüli képviselők csatlakozása is lehetséges.

Pokol Béla, a Polgári Platform egyik alapítója elmondta, mintegy 15-20 képviselő csatlakozására számítanak. Arra a kérdésre, hogy miért most lett aktuális egy ilyen állásfoglalás, Pokol nem adott egyértelmű választ. Arra a kérdésre, hogy a kizárt vagy kilépett képviselők is csatlakozhatnak-e a Polgári Platformhoz, Pokol azt felelte, az alapító okirat egyértelműen fogalmaz: amennyiben a hat alapító atya egyhangúan támogatja, akkor bárki, tehát képviselőcsoporton kívüli személy is csatlakozhat a platformhoz.

Horváth Béla kisgazda frakcióvezető-helyettes ezzel kapcsolatban azt mondta: sok barátja van máshol is, és köztudott, hogy nem szavazta meg a kizárásokat a kisgazda frakcióból.

Ezzel szemben Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy a képviselőcsoporton kívüli képviselők csatlakozása a platformhoz nem vonatkozik az FKGP frakciójából kizárt, illetve kilépett politikusokra.

A kisgazdák környezetvédelmi minisztere nem tart attól, hogy ez a kezdeményezés szakadást okozna a frakcióban, vagy megosztaná a képviselőcsoportot. "Ha ennek a jelét tapasztalom, akkor nem veszek részt tovább ebben" - mondta.

Turi-Kovács közölte: a platform azért jött létre, mert a párt erősíteni kívánja a mezőgazdasági szárnyat, a platformot kezdeményezők pedig a polgári szárny szükségességét hangsúlyozzák.

"Ennek nincs más célja, mint hogy a polgári erők számára is vonzóvá tudjuk tenni a pártot, mert úgy ítéljük meg, hogy ebben az évezredben polgári erő nélkül egy párt nem tud működni" - vélekedett Turi-Kovács.

A Polgári Platformmal kapcsolatban Molnár Róbert kilépett képviselő elmondta, ezzel a lépéssel egyértelművé lett a pártelnöktől elhatárolódó "különutas politizálás", és megszűnt Torgyán egyeduralma a frakción belül. Molnár szerint elképzelhető, hogy kettészakad a kisgazda frakció.
Molnár több ok miatt sem tartotta elképzelhetőnek, hogy a kilépők visszatérjenek a kisgazda frakcióba.

Csúcs László, a kisgazda frakcióból kizárt képviselő szerint a frakció szép lassan halad a megtisztulás felé, de a platform létrejöttét ő is a megosztottság jeleként értékelte.

A tv2 információi szerint Torgyán a platform megalakulása után 19 képviselőt magához kéretett, és hűségnyilatkozatot iratott alá velük.

Miniszter nélkül marad az agrártárca

Gyimóthy az [origo]-nak elmondta: Orbán arra kérte, hogy egyeztessen a mezőgazdasági bizottság elnökével, a fideszes Farkas Sándorral. Gyimóthy közölte: ezt egyébként is megtette volna, mivel a területfejlesztési bizottság elnökével, a szintén fideszes Balsay Istvánnal már beszélt.

Gyimóthy szerint a miniszteri feladatokról kellett volna egyeztetnie, ám a találkozó nem jött létre hétfőn. Arra a kérdésre, hogy Orbán megerősítette-e a kinevezését, a miniszterjelölt megismételte: Orbán őt tartja az egyetlen jelöltnek, de még a későbbiekben újabb egyeztetés lesz kettőjük között.

Gyimóthy Géza kérdésre válaszolva elismerte, hogy az ő aláírása szerepel a "stratégiai állandó bizottság" elnökeként azon az ajánlólevélen, amelynek segítségével Perlaki László szakértő hónapokig biodízelprogramot szervezett. Az ügyben Keller László szocialista képviselő a házelnökhöz fordult tájékoztatásért.

Perlaki László szakértő a bejegyzésre nem került Nemzetközi Technológiai Transzfer Központ elnöke volt. Gyimóthy a megbízólevelet az Országgyűlés nem létező "stratégiai állandó bizottságának" elnökeként írta alá. A kisgazda politikus parlamenti alelnökként nem is láthatna el bizottsági elnöki tisztet.

Gyimóthy azt mondta: a stratégiai munkabizottságnak az volt a feladata, hogy egy-két feltalálóval beszéljen. Így ismerkedett meg Perlakival. Miután azonban rájött, hogy Perlaki tanácsai semmit sem érnek, visszavonatta belépőjét.

A tv2 információi szerint Torgyán délután levelet írt a miniszterelnöknek, amelyben arra kérte, nevezze ki Gyimóthy Gézát miniszternek.

[origo]

Korábban:

Torgyán 10 éves pályafutása Torgyánt ajánlja a kisgazda elnökség frakcióvezetőnek(2001. február 9.)