Az SZDSZ kivonult az Országgyűlés plenáris üléséről <br/>

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ parlamenti képviselőcsoportja kivonult az Országgyűlés keddi plenáris üléséről, mert házszabályellenesnek ítélt egy szavazást és Gyimóthy Géza országgyűlési alelnök ülésvezetését.
Vágólapra másolva!

Az ülésen annak kapcsán robbant ki vita, hogy az SZDSZ szerint Pokol Béla (FKGP) az alkotmányügyi bizottság nevében - testületi állásfoglalás híján - nem kezdeményezhette volna az összeférhetetlenségi törvény módosításáról szóló javaslat zárószavazásának elhalasztását, amit a képviselők többsége elfogadott.

A szabad demokraták az alkotmányügyi testület összehívását kérték, hogy ott szülessen meg a bizottsági álláspont, de Gyimóthy Géza ennek a kérésnek nem tett eleget. Kifogásolta az SZDSZ azt is, hogy az országgyűlési alelnök, akinek pozícióját vitathatónak tartja, kérésük ellenére nem hívta össze haladéktalanul a házbizottság ülését.

(MTI)