Bírósághoz fordulnak a tűzoltók<br/>

Vágólapra másolva!
A napokban felszólítja a tűzoltókat a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ), hogy forduljanak bírósághoz, ha márciusban sem kapják meg elmaradt illetményeiket. Ha pedig már minden érdekérvényesítési lehetőséget kimerítettek, és nem érték el céljukat, a HTFSZ abban is támogatni fogja a tűzoltókat, hogy a strasbourgi emberi jogi bírósághoz forduljanak.
Vágólapra másolva!

Gálos Imre, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnök-ügyvivője elmondta: a hivatásos önkormányzati tűzoltóknak kamatokkal együtt mintegy hétmilliárd forinttal tartozik a költségvetés, a dolgozók már három éve nem kapják meg délutáni és éjszakai pótlékaikat. "A felhívás bírósági perek sorozatát indíthatja el" - tette hozzá.

Gálos szerint a szakszervezet mindeddig pártpolitikától mentesen, szakmai érvek alapján igyekezett érvényt szerezni a jogos követeléseknek, de a Belügyminisztériummal és más illetékes szervekkel folytatott tárgyalásaik nem vezettek eredményre, a köztársasági elnöknek, a miniszterelnöknek, illetve a legfőbb ügyésznek írt segélykérő levelük is hatástalan maradt. Nem hozott megoldást a követelések jogosságát elismerő, korábbi jogerős bírói végzés sem.

Gálos a szakszervezet nevében határozottan visszautasította azt a felvetést, hogy az elmaradt juttatásokat a veszélyességi pótlék terhére fizetnék ki. Mint mondta: ez a jogszabályok újabb, súlyos csorbítását jelentené. Tagadta azokat a nyilatkozatokat is, miszerint a hivatásos önkormányzati tűzoltók 30 százaléka már megkapta volna pénzét. Szerinte ez az arány mindössze tíz százalék.

Az elnök nehezményezte, hogy a Belügyminisztérium munkáját értékelő február 7-i értekezleten sem Orbán Viktor miniszterelnök, sem Pintér Sándor belügyminiszter nem beszélt a tűzoltók gondjairól. Bejelentette: a HTFSZ a jövőben munkamódszert vált, a szakszervezeti kereteket átlépi, és az ügyet politikai síkra tereli. Ennek lényegét úgy fogalmazta meg: bármelyik politikai szerveződéstől szívesen veszik ügyük felkarolását és megoldásában a segítségnyújtást.

Hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy viszonzásképpen a HTFSZ bármilyen politikai cselekedetet támogatna. Gálos ugyanakkor kijelentette: a jövőben megnevezik, kiket terhel a felelősség a jelenlegi helyzet kialakulásáért. Arra a kérdésre, hogy pontosan kikre gondol, az elnök nem kívánt válaszolni.

Újságírói kérdésre elmondta, ha a tűzoltók már minden érdekérvényesítési lehetőséget kimerítettek, és nem érték el céljukat, a HTFSZ abban is támogatni fogja őket, hogy a strasbourgi emberi jogi bírósághoz forduljanak.

(MTI)