Ismét új eljárásra kötelezte a bíróság Grespiket egy ingatlanvásárlási ügyben<br/>

Vágólapra másolva!
Grespik László, a közigazgatási hivatal vezetője tavaly szeptemberben elutasította egy holland állampolgár ingatlanvásárlási kérelmét. A bíróság ennek az ügynek a felülvizsgálatára kötelezte a hivatalvezetőt. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.
Vágólapra másolva!

Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság Grespik László, a Budapest Főváros Közigazgatási Hivatala vezetőjének határozatát. Emellett új eljárásra is kötelezte a vezetőt abban az ingatlanügyben, amelyet egy holland állampolgár indított.

A külföldi állampolgár azért fordult a bírósághoz, mert Grespik László 2000 szeptemberében elutasította egy VII. kerületi, Szövetség utcai lakás megvásárlására irányuló kérelmét.

A bíróság indoklása szerint a hivatal nem bizonyította a közérdek sérelmét ez ügyben, mérlegelési jogkörben hozott határizata pedig sem a jogszabálynak, sem a kialakult bírói gyakorlatnak nem felelt meg.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

A tárgyaláson a peres felek nem jelentek meg, azonban mindkét fél azt kérte, hogy a tárgyalást távollétükben is tartsák meg.

(MTI)