Kétütemű-demonstráció Kazincbarcikán <br/>

Vágólapra másolva!
Mintegy félszáz Trabant- és Wartburg-tulajdonos tüntetett szerdán délután a kazincbarcikai Agip benzinkútnál: kártérítési igénnyel léptek fel, mert állításuk szerint kétütemű járműveik motorját az elmúlt hetekben a töltőállomáson tankolt üzemanyag tette tönkre.
Vágólapra másolva!

Az autósok az állítják, a 91-es oktánszámú keverék benzinből a kúton "kifelejtették" az olajadalékot, ami nélkül - kenés híján - a kétütemű motorok tönkremennek. Valamennyi károsult állítja és bizonyítja, hogy járművük motorját a főtengely, a dugattyúk cseréjével lehet csak életképessé tenni, s ez 30-50 ezer forintba kerül.

A kutat tavaly novemberben helyezték üzembe a borsodi városban, az első kifogások már decemberben jelentkeztek. Nagyobb számban azonban csak az utóbbi két hétben érkezett reklamáció. A délutáni demonstráción Tóth Zsigmond Trabant-tulajdonos, a károsultak szószólója elmondta, hogy keverék üzemanyag tankolása után kocsijában pár kilométer megtétele után besült a motor.

Beszámolt arról, hogyan járt, amikor visszament a kúthoz. A benzinkút alkalmazottai elhessegették őt, mondván, a benzin kifogástalan, és az üzemanyag minőségének ellenőrzése 80 ezer forintba kerül, s ha bizonyítani akar, akkor neki kell állnia a számlát.

Tóth Zsigmond hirdetést jelentetett meg a helyi újságban, s kérte további károsultak jelentkezését. Ennek hatására sereglett össze most a csaknem félszáz károsult kétüteműautó-tulajdonos.

A helyszínen Földi Tibor, az Agip Hungaria kelet-magyarországi régiójának vezetője hétfőre ígérte az üzemanyag laboratóriumi vizsgálatának eredményét. Azt is megígérte a panaszosoknak: ha valóban a kútnál tankolt üzemanyag okozta a hibát, akkor a cég kártalanítja őket.

További kellemetlenségek elkerülése végett hétfőig nem szolgálnak ki keverék üzemanyagot a kazincbarcikai Agip töltőállomáson.

(MTI)

Ajánló: