Nem köt választási megállapodást a Fidesz a kisgazdákkal<br/>

Vágólapra másolva!
Kétnapos frakcióülést tart Kaposváron a Fidesz. Szájer József, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője szerint a belharcok ellenére a kisgazdák továbbra is kitartanak a koalíció mellett. Ennek ellenére sem tervezi a Fidesz, hogy belátható időn belül választási megállapodást köt a kisgazdákkal. A fiatal demokraták szerint az utóbbi időben megnőtt a választók bizalma a kormány iránt.
Vágólapra másolva!

A Fidesz betartja a koalíciós szerződést, a jelek egyértelműen azt mutatják, hogy a kisgazdapárt elkötelezettsége megnyugtató a kormány iránt. Választási megállapodás egyelőre azonban nincs napirenden - mondta Szájer József frakcióvezető a Fidesz kétnapos kaposvári frakcióülésén.

Ez az esztendő lesz az, amikor az alapokra építve, részben a kétéves költségvetés és a Széchenyi terv keretei között végre megvalósítjuk azokat az elképzeléseket, amelyeknek immár közvetlen hatása is lesz a mindennapi életünkre - állította Szájer.

Szájer szerint elmúlt másfél hónap közvélemény kutatási adatai egyértelműen azt mutatják, hogy megnőtt a polgárok bizalma a Fidesz, illetve a kormány iránt, s ez a Fidesz politikájának helyességét igazolja.

A frakcióvezető részletesen szólt a határon túl élő magyarok kedvezményeiről szóló törvényjavaslat megvitatásáról. Németh Zsolt külügyi államtitkár tájékoztatóját követően Szájer József szerint a frakció egységes álláspontja, hogy támogatja e törvény elfogadását.

"A határon túl élő magyarok részei a magyar nemzetnek, s ennek gyakorlati következményei is kell, hogy legyenek, a kedvezményekről szóló törvény éppen erről szól. A törvény támogatottsága meglehetősen magas, mintegy 61 százalék a magyar lakosság körében" - mondta Szájer József.

Szájer József a törvényhozás előtt álló feladatokról szólva elmondta: a törvényjavaslatok között egyre több olyan van, amely széles körű egyetértést igényel. "Éppen ez volt az alapja annak, hogy egy tárgyalássorozatot kezdeményeztem Nagy Sándorral, az MSZP frakcióvezetőjével. Sajnálom, hogy az MSZP elnöksége ezt rövid úton visszautasította. Ez megkérdőjelezi a szocialista párt tárgyalási szándékát. Az egyeztetésre való felhívás nem zárult le, szívesen fogadjuk a jövőben, ha a szocialisták részéről mégis volna igény bizonyos kérdések megtárgyalására" - közölte Szájer József.

(MTI)

Korábban:

( 2001. február 16.)