Bánk egy joghézag miatt függesztheti fel Torgyán párttagságát<br/>

Vágólapra másolva!
Bánk Attila pártfőügyészként fegyelmi eljárást rendelt el Torgyán József kisgazda elnök ellen, és ezzel egyidejűleg felmentette tagsági jogainak gyakorlása alól. Ezzel egyidőben Bernáth-Varga Balázs főtitkár ellen is fegyelmit indított. Bánk szerint a Torgyán által szabálytalanul összehívott pénteki vezetői ülés határozatai érvénytelenek, így ő megtartja pártbeli tisztségét. Torgyán szerint viszont Bánknak nincs lehetősége arra, hogy ellene fegyelmi eljárást indítson. Kiszely Katalin, az FKGP volt budapesti főügyésze azt mondta: Torgyán és Bánk két külön szabályzatra hivatkozik, Bánk pedig egyszerűen kihasználta a joghézagot, így jogszerűen indított eljárást a pártelnök ellen.
Vágólapra másolva!

A kisgazda frakcióvezető, Bánk Attila a Torgyán József ellen elrendelt eljárást azzal indokolta, hogy a pénteken tartott országos vezetőségi ülésen Torgyán József el akarta távolítani a párt elnökségéből a három koalíciós kisgazda minisztert: Szabó Jánost, Turi-Kovács Bélát és Boros Imrét.
Szerinte a pénteken tartott kibővített vezetőségi ülés szabálytalan volt, mivel nem a pártelnök, hanem a főtitkár, Bernáth-Varga Balázs hívta össze, nem volt előre bejelentett napirendje, és nem az országos elnökség vett rajta részt. Így annak ellenére, hogy őt pénteken leváltották pártfőügyészi posztjáról, továbbra is megilleti ez a tisztség, mivel az ott hozott határozatok a szabálytalan összehívás következtében érvénytelenek.

Torgyán szerint Bánknak nincs joga fegyelmi eljárást indítania ellene és felmentenie őt tagsági jogainak gyakorlása alól. A kisgazda elnök szerint két ok miatt sincs lehetősége arra, hogy ilyen lépést tegyen. "Az egyik az, hogy a párt alkotmánya szerint az elnököt a következő országgyűlési választásokat követő 60 napig sem felfüggeszteni, sem elmozdítani nem lehet pozíciójából. Éppen arra való tekintettel, hogy ne fordulhasson elő puccsszerű elmozdítása, illetve korlátozása jogainak gyakorlásában" - közölte korábban Torgyán.

A másik okként a kisgazda frakcióvezető azt hozta fel, hogy Bánk Attilának pártfőügyészként sem lenne jogköre ellene fegyelmi eljárást indítani. "Bánk Attilát ráadásul pénteken a párt országos elnöksége visszahívta pártfőügyészi posztjáról, amit az országos vezetőség tudomásul vett, így az végleges" - tette hozzá.

Torgyán visszautasította Bánk azon kijelentését is, miszerint a pénteken tartott ülés szabálytalan volt.

A kisgazga pártból kilépett Kiszely Katalin, aki maga is jogász és az FKGP budapesti főügyésze volt, azt mondta az [origo]-nak: Bánk jogszerűen függesztette fel Torgyán párttagságát. "A párt működését három szabályzat határozza meg: a pártalkotmány, a frakció működési szabályzata és a fegyelmi eljárásra vonatkozó szabályzat. Ez utóbbi kimondja, hogy fegyelmit a pártfőügyész vagy a pártelnök indíthat" - mondta.

Bár a pártalkotmány valóban kimondja, hogy a következő országgyűlési választásokat követő 60 napig sem felfüggeszteni, sem elmozdítani nem lehet a pártelnököt, Kiszely szerint ez csak a politikai okokból történő leváltásra vonatkozik, nem pedig a fegyelmi eljárásra. Bánk ugyanis nem a pártelnöki tisztségből mozdította el Torgyánt, hanem a párttagságát függesztette fel, ami természetesen azzal jár, hogy a fegyelmi eljárás ideje alatt nem gyakorolhatja Torgyán a tisztségéből eredő jogokat.

Kiszely szerint Bánk főügyészi tisztségét valóban jogszerűtlenül vették el tőle, mivel a pártalkotmány szerint Bernáth-Varga nem hívhatta volna össze a vezetőségi ülést, meg kellett volna adni előre a napirendet, illetve a pártalkotmány szerint előírt országos vezetőségnek kellett volna megjelenni a gyűlésen. Mivel nem ez történt, nem hozhattak a jelenlévők olyan döntést, mely felfüggeszti Bánkot főügyészi posztjából.
A Kiszely által elmondottakat a pártból kizárt Csúcs László is megerősítette.

Hétfő reggelre Torgyán József összehívta a párt elnöjkségét, és a nap folyamán valószínűleg még találkozik a kormányfővel is.

[origo]

Korábban:

(2001. február 18.)