BKV - már karbantartásra sem futja <br/>

Vágólapra másolva!
Noha felgyorsult a BKV pénzügyi és műszaki romlása, s a budapesti városvezetőség is tisztában van vele, hogy előbb-utóbb lehúzhatják az eladósodott vállalat rolóját, a tervek szerint idén mégsem kap jelentősebb támogatást a BKV Rt. A cég a tavalyi évet 17 milliárd forintos számszaki veszteséggel zárta. A régóta maga előtt görgetett hiány miatt immár nemcsak járművásárlásra nem jut pénz, de a meghibásodott alkatrészek cseréjét is úgy tudják csak megoldani, hogy azokat egyik járműből átteszik a másikba - értesült a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Sokszor karbantartási hiányosságok következtében füstölni kezdenek a félévszázados villamosok. A BKV pénzhiányára jellemző, hogy decemberben elfogyott a trolibusz üzemágazat pénze. Úgy sikerült átvészelniük a telet, hogy az éppen garázsban álló trolikat szedték darabokra, hogy alkatrészeket cserélhessenek - tudta meg a Magyar Hírlap. Hasonló állapotok uralkodnak autóbuszoknál is. Volt olyan eset, amikor a 49-es vonalán egyszerre négy busz is lerobbant. Kezdetben nem tudták pótolni a kiesést a garázsból, így a szokásos 8 perc helyett háromnegyed óránként közlekedtek. Tavaly nyáron egy nap alatt a 49-es vonalon 12 buszból 8 lerobbant, köztük a pótlásnak beállított járművek. Ugyanakkor a hőség miatt a várbuszok fele csütörtököt mondott, és ugyanezt tette több jármű a 21-es, 22-es és 39-es vonalán. A 4-6 villamospótlóból pedig 8 darab robbant le ezen a napon.

A Nagykörúton szinte mindennap elromlik egy-egy villamos. A 4-es végállomásán csaknem mindig látni szerelés miatt álló járművet. Szükséges volna a felújításuk, ám eddig jószerivel csak átfestették a kocsikat. A félévszázados, többnyire a külvárosokban közlekedő UV villamosokban pedig az utóbbi időben többször is előfordult spontán gyulladás. Másfél éve a 13-as vonalán úgy égett le a hátsó kocsi, hogy nem vette észre a vezető. A Magyar Hírlap információi szerint nagy valószínűséggel a karbantartás elmaradása okozta a balesetet, amely szerencsére nem okozott személyi sérülést. Ugyanilyen eset történt korábban az 50-es villamossal is, amely teljesen kiégett. Az elfüstölésre hajlamos alkatrész az egyik ülés alatt található.

A régi villamosok amúgy kétszer annyi villanyt fogyasztanak, és évente sok százmillió forinttal rövidítik meg a BKV-t. Információink szerint a sűrű meghibásodásokat az okozza, hogy a BKV anyagi helyzete miatt jó ideje spórolnak a karbantartással. A bajokkal tisztában van a budapesti városvezetés is. Vajda Pál főpolgármester-helyettes sorolja a megdöbbentő adatokat. A 801 budapesti villamosból 300 rossz állapotban van. Évente 100 új autóbuszt kellene vásárolnia a BKV-nak, hogy utolérje saját magát, ehhez képest tavaly egyáltalán nem, azelőtt pedig mindössze félszáz buszt tudtak beszerezni. A metrókocsik 3 millió kilométert futottak, újak kellenének, de nincs miből. Évek óta egyik napról a másikra él a BKV, s az évek során az átmeneti renoválásokra apránként csaknem annyit elköltenek, mint amit új jármű vásárlására fordíthatnának. Pedig nem olcsók a tömegközlekedési eszközök. Egy metrószerelvény 1 milliárd forintba kerül, ebből csak a 2-es vonalán 25 darab fut nap mint nap. Az új, korszerű villamosok ára 7-800 millió forint körül alakul. A buszokért és trolikért 20-40 millió forintot kell fizetni. Vajda Pál épp a BKV műszaki és pénzügyi helyzete miatt nem ígéri, hogy a közeljövőben javulni fog a tömegközlekedés színvonala.

(Magyar Hirlap)

Ajánló: