A szocialisták hivatalos választ várnak a szabad demokratáktól a fővárosi koalíció ügyében<br/>

Vágólapra másolva!
Az MSZP továbbra is érvényesnek tekinti a szabad demokratákkal kötött koalíciós együttműködést. Mandúr László, a szocialisták budapesti elnöke szerint Demszky már régóta a koalíció felrúgására törekedett.
Vágólapra másolva!

A fővárosi szocialisták írásban hivatalos választ várnak az SZDSZ-frakciótól arról, hogy nem kívánnak tovább koalícióban tevékenykedni az MSZP-vel.

Ezt Mandur László, a párt budapesti elnöke jelentette ki péntek délutáni sajtótájékoztatójukon.

Elmondta, hogy ők továbbra is érvényesnek tekintik a koalíciós szerződést, s mivel nem érzik magukat hibásnak a villamosvásárlásról meghozott, szerintük jó szakmai döntésért, ezért nem is gondolnak a koalíció felmondására.

Kifejtette, hogy a válaszadási határidő miatt kénytelen volt Vajda Pál főpolgármester-helyettes (MSZP) beterjeszteni a vásárlási javaslatot, annak ellenére, hogy Atkári János
főpolgármester-helyettes (SZDSZ) másfél hónapig nem egyeztetett vele ez ügyben. A koalíciós szerződést ezáltal éppúgy megsértette az SZDSZ, mint akkor, amikor az MSZP-vel való egyeztetés nélkül nyújtották be az ez évi forrásmegosztási és költségvetési javaslatot.

Az MSZP budapesti elnöke úgy vélte, hogy Demszky Gábornak, aki már egy ideje jól érzékelhetően a koalíció felrúgására törekedett, nem kellene elfelejtenie azt, hogy 1998-ban csak úgy lehetett ismét főpolgármester, hogy a szocialisták visszaléptették jelöltjüket.

(MTI)

Korábban:

(2001.02.23.)