Szerdán lejár a határideje a vagyonnyilatkozatok leadásának <br/>

Vágólapra másolva!
Szerdán jár le annak a felhívásnak a határideje, amelyet az Országgyűlés vagyonvizsgáló bizottsága intézett a képviselőkhöz, hogy február 28-ig nyújtsák be a 2000. december 20. előtt tett valamennyi vagyonnyilatkozatuk hiteles másolatát, és nyilatkozzanak jelenlegi vagyoni helyzetükről. Eddig a 386 képviselő közül körülbelül 60 képviselő tett eleget a felhívásának.
Vágólapra másolva!

Répássy Róbert, a testület fideszes elnöke a határidő lejárta előtt két nappal arra számított, hogy a következő két napban több képviselő tesz eleget kötelezettségének. Répássy elmondta, hogy eddig a 386 képviselő közül több mint 60 képviselő tett eleget a grémium felhívásának. Az MSZP és az SZDSZ nem vett részt a bizottság munkájában.

Megérkezett a bizottsághoz Torgyán József és Torgyánné Cseh Mária vagyonnyilatkozatának hiteles másolata is.

A mentelmi bizottság novemberben döntött úgy, hogy minden képviselő hiteles másolatot kérhet a testülettől vagyonnyilatkozata egészéről, és azt saját belátása szerint nyilvánosságra hozhatja.

(MTI)