Rendőrkézen a pénzszállító autó elrablója és a zsákmány <br/>

Vágólapra másolva!
Hiánytalanul megkerült a mintegy 18 millió forintos zsákmány annak az egykori pénzszállítónak a lakásán, aki csütörtök este fegyveresen elrabolt egy pénzszállító autót Budapesten, a IV. kerületi Szilágyi úti Profi Áruház hátsó bejárata elől. A férfi beismerő vallomást tett.
Vágólapra másolva!

A 22 éves budapesti B. András a Securitas pénzszállító autójában tartózkodó sofőrt - a pénzt kísérő biztonsági őr távollétében - egy CO-60-as pisztollyal megfenyegette, és arra kényszerítette, hogy hagyja el az autót. A férfi ezután a mintegy 18 millió forintot szállító járművel elhajtott. A rendőrség hamar megtalálta a kifosztott autót Budapesten, a XV. kerület határán lévő erdős területen.

Feltételezhető volt, hogy "belsős" embernek kellett az elkövetőnek lennie, ugyanis a tettes jól ismerte a pénzszállítás rendjét, ezért a rendőrség megkezdte a Securitas biztonsági szolgálat jelenlegi és volt alkalmazottainak ellenőrzését. Ekkor került a rendőrség látókörébe B. András, a bűncselekmény feltételezett tettese. A férfit nem sokkal este fél 8 után lakóhelye környékén fogta el a rendőrség. Elfogásakor egy másik személy is vele volt, azonban őt egyértelműen kizárták az elkövetői körből. B. András a kihallgatás során beismerte a rablás elkövetését, majd a lakásán tartott házkutatás során az eltulajdonított pénz hiánytalanul megkerült.

(MTI)