Az SZDSZ szerint a vásárló dönthesse el, akar-e vasárnap bevásárolni<br/>

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés jelenleg tárgyalja a Munka törvénykönyvének módosítását, amely kiterjed a munkaidőre és a munkaidő szervezésére vonatkozó rendelkezésekre. A parlamenti vitában a Fidesz képviselői kilátásba helyezték olyan módosító javaslatok benyújtását, amelyekkel megtiltanák az üzletek - mindenekelőtt a nagy bevásárlóközpontok - vasárnapi nyitva tartását. Az SZDSZ szerint azonban a vásárlókra kell bízni a döntést, akarnak-e vasárnap bevásárolni.
Vágólapra másolva!

A Fidesz politikusai törekvésüket azzal indokolják, hogy szerintük a vasárnapot ismét a család, a pihenés napjává kell tenni. "Lezsák Sándort követik, aki szovjet tankokhoz hasonlította a városaink körül épült bevásárlóközpontokat" - közölte az SZDSZ közleményében.

"Sok százezer magyar polgár erről másképpen vélekedik: felhasználja a vasárnapot a nagy családi bevásárlásra. Az elmúlt évtizedben megváltoztak a magyarok vásárlási szokásai: megkedveltük a vasárnapi bevásárlást, a kereskedők pedig élnek a lehetőséggel, hogy így gyorsabban megtérülnek a hipermarketek és bevásárlóközpontok beruházási költségei" - áll a közleményben.

Az SZDSZ szerint rá kell bízni a vásárlókra, hogy akarnak-e vasárnap bevásárolni, és rá kell bízni a kereskedőkre, hogy nyitva akarnak-e vasárnap tartani. "Ami a közlekedésben, a vendéglátóiparban, az üzemanyag-forgalmazásban mindig is természetes volt, lassan a kiskereskedelem egy részében is természetes lesz. Elutasítjuk, hogy a Fidesz-kormány írja elő számunkra, miképpen helyes élnünk, mikor helyes vásárolnunk, meddig helyes nyitva tartani az üzleteket" - állítják a szabad demokraták.

Az ellenzéki párt szerint az államnak e kérdésben az a feladata, hogy biztosítsa a feltételeket a munkavállalók egyéni és kollektív érdekérvényesítéséhez: szükség szerint jogszabályban is rögzítse, hogy a kereskedelemben dolgozókat nem érheti aránytalan hátrány a vasárnapi nyitva tartás miatt, kollektív, illetve egyéni szerződésüknek tartalmaznia kell a hétvégi munka méltányos feltételeit.

(MTI)

Korábban:

(2001. március 4.)