Továbbra is Gyürk András a Fidelitas elnöke<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Újra Gyürk Andrást választotta két évre elnökül a Fidelitas, a Fidesz ifjúsági társszervezete, tisztújító küldöttgyűlésének második napján, vasárnap. A kongresszus az elnökség további tagjaivá választotta Tóth Edinát, Bagó Zoltánt, Dobó Lászlót, Koszorús Lászlót, Nyitrai Zsoltot, Rogán Antalt és Szíjjártó Pétert.

A küldöttgyűlés a Fidesz és a Fidelitas 1998-ban kötött együttműködési megállapodását értékelve megállapította, hogy az abban foglaltak - így a diákhitel, a családtámogatás és az otthonteremtési célkitűzések - teljesültek.

A kongresszus egyben felkérte az országos elnökséget, hogy a közeljövőben kössön megállapodást a Fidesz- Magyar Polgári Párttal a 2002-es választásokra vonatkozóan.

(MTI)

Ajánló: