Nyilatkozniuk kell kettős állampolgárságukról az állami vezetőknek<br/>

Vágólapra másolva!
Az Igazságügyminisztérium olyan törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűléshez, amelynek elfogadása esetén a választott tisztségviselőknek és vezető állami funkcionáriusoknak kinevezésük előtt nyilatkozniuk kellene arról, hogy más országnak is állampolgárai-e.
Vágólapra másolva!

A javaslat szerint nyilatkoznia kellene esetleges kettős állampolgárságáról a köztársasági elnöknek, az országgyűlési és önkormányzati képviselőknek és képviselőjelölteknek illetve polgármestereknek, a kormány tagjainak és az államtitkároknak, az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, a Gazdasági Versenyhivatal illetve a Legfelsőbb Bíróság elnökeinek és helyetteseiknek, az ombudsmanoknak, az alkotmánybíráknak, a legfőbb ügyésznek, az ORTT tagjainak.

A kettős állampolgárság nem lenne kizáró ok e tisztségek betöltése szempontjából, csupán be kellene jelenteni, ha egy jelölt nem csak magyar útlevéllel rendelkezik.

A törvényjavaslat indoklása szerint az egyes hatalmi ágak vezető tisztségviselői "tevékenységükkel alapvető befolyással bírnak az ország működésére, a közvélemény alakulására, és ezzel összefüggésben az ország szuverenitására (...) Erre figyelemmel indokolt, hogy a társadalom, a kinevezők és a választók tudomással bírjanak arról, hogy a szóban forgó tisztséget betöltő személyt fűzi-e állampolgársági kötelék a Magyar Köztársaságon kívül más államhoz is."

A törvényjavaslat tartalmilag szinte teljesen megegyezik a kisgazda Tímár György egy évvel ezelőtt benyújtott törvényjavaslatával, amelyet az Országgyűlés akkor nem vett napirendre. Az Igazságügyminisztérium csupán formailag átdolgozta a kisgazda honatya javaslatát.

[origo]

Ajánló: