Több mint 800 milliót kapott a Fradi az FVM cégeitől<br/>

Vágólapra másolva!
Több mint 800 millió forintot juttattak a Ferencvárosi Torna Clubnak Torgyán József miniszterségének ideje alatt a földművelésügyi minisztérium cégei - a Népszava információi szerint ezt állapította meg a tárca belső vizsgálata. Az értesülést a minisztérium több vezetője is megerősítette. Az FTC mindezek ellenére súlyos anyagi gondokkal küzd.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, Boros Imre megbízott földművelésügyi miniszter belső vizsgálatot rendelt el a tárca felügyelete alá tartozó gazdasági társaságoknál Torgyán József miniszter és Szabadi Béla politikai államtitkár távozása után. (Ezeknél a vállalkozásoknál Szabadi gyakorolta a tárca részéről a tulajdonosi jogokat.) Nem sokkal később Orbán Viktor miniszterelnök utasítására a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal kezdte el vizsgálni az FVM felügyelete alá tartozó Concordia Közraktározási Rt., a Tartalékgazdálkodási Kht., az ATEV Fehérjefeldolgozó Rt. és a Gabonatermesztési Kutató Kht. pénzügyi gazdálkodását.

- Ha lesz büntetőügy, akkor sem csodálkozni, sem hanyatt esni nem fogok - válaszolta Boros Imre megbízott kisgazda miniszter a földművelésügyi tárcánál zajló vizsgálatokkal kapcsolatos kérdésre az FKGP frakcióülése után újságírók előtt hétfőn. A földművelésügyi tárcánál Boros Imre szerint összekeveredtek a politikai és a gazdasági döntések, ami a magyar közigazgatási gyakorlattól idegen.

Arra a kérdésre válaszolva, miszerint igaz-e, hogy az FTC közel egymilliárd forintot kapott az agrártárcától, a kisgazda miniszter elmondta: a hivatali titoktartás miatt nem nevezhet meg összegeket, de a Fradi - az FVM csapataként - többször kapott támogatást és jelenleg ezek törvényességét is vizsgálják.

Megjegyezte: a Fradinál azt is vizsgálják, hogy az egyesület finanszírozásában az államháztartási rend szerint "vannak-e lyukak, szelepek, szabálytalanságok". - Az a delikát helyzet, hogy az FVM vezetése, bizonyos cégek vezetése, valamint a Fradi vezetése ugyanaz volt - szögezte le a kisgazda miniszter. Boros Imre szerint ezt az összeférhetetlenséget azért kell megszüntetni, mert - bár nem biztos, hogy ennek következtében bűntényt követnek el, de - nagy a késztetés a törvénytelenségekre.

A Népszava információja szerint a minisztérium belső vizsgálatai eddig számos szabálytalan működésre utaló adatot találtak. A lap úgy tudja: az már kiderült, hogy a tárca alá tartozó gazdasági vállalkozások az elmúlt két évben összesen 800-900 millió forintot juttattak annak az FTC-nek, amelynek Torgyán József volt az elnöke. Ezek a társaságok, például az Agrárinnovációs Kht., a Concordia Közraktározási Rt., a Tartalékgazdálkodási Kht. vagy az ATEV Fehérjefeldolgozó Rt. minisztériumi "felsőbb utasításra" juttatták el a költségvetési
pénzt.

A Ferencvárosi Torna Club pénzügyi helyzetéről, adósságainak rendezéséről az elmúlt években keveset lehetett tudni. Üzleti titokra hivatkozva erről még a parlamentben is hallgatott Torgyán József ugyanúgy, mint Szabadi Béla. Az elmúlt év szeptemberében Szabadi a parlamentben úgy fogalmazott: a "klub működési költségvetésében a saját bevételek mellett meghatározó jelentőségűek a reklámszerződések. Az FTC reklámszerződéseiben változó számú cég vesz részt. Az, hogy hányan, ez üzleti titok." Az államtitkár egyik korábbi lapnyilatkozatában pedig úgy fogalmazott a konszolidációról, hogy "olyan eszközöket alkalmaztunk, amelyek tökéletesen megfelelnek a hatályos pénzügyi szabályoknak. Nem használtunk fel közpénzt, hisz a labdarugó kft. gazdasági társaság, és költségvetési pénzt gazdasági társaságok szanálására felhasználni tilos."

Szabadi korábbi szavait cáfolta Lengyel Zsolt, a Concordia igazgatótanácsának leváltott elnöke a közszolgálati televízió Hét című műsorának adott nyilatkozatában. Közölte ugyanis, hogy a Concordia Rt. vezérigazgatója, Korompai Nicolette egyszer beszámolt arról, azért nem tudnak fizetni, mert éppen most utaltak át a Fradinak 40 millió forintot. A Népszava tavaly októberben olyan dokumentumokat közölt, amelyekből kiderült, hogy a Torgyán irányította agrártárca tulajdonában lévő Agrárinnovációs (AVT) Kht. is 40 millió forintos reklámszerződést kötött a Fradival egy olyan rendezvényhez kapcsolódva, amelyet meg sem tartottak. Megírtuk azt is, hogy az ATEV Fehérjefeldolgozó Rt. is nagy értékű hirdetési szerződést kötött az FTC-vel, miközben megemelt árait csak nehezen tudták kifizetni a gazdálkodók. Pedig állati maradványok újrahasznosítását aligha hatékony sportpályán reklámozni.

A Fradin azonban a minisztériumi bőkezűség sem segített. A sportklubnál sohasem tagadták, hogy elsősorban az agrártárcához kötődő cégektől kaptak támogatást reklámszerződések formájában, s a Fradi költségvetésének mintegy 80 százalékát is az FVM biztosította. Az egyesület vezetői nem hivatalosan azt is elismerik, hogy a fentebb említett társaságok nem kizárólag piaci alapon nyúltak a zsebükbe. Értesülések szerint a 800-900 milliós támogatás 60 százaléka a labdarúgást, a fennmaradó 40 pedig a többi szakosztály létét volt hivatott biztosítani.

Mindezek ellenére így is 250 millióra tehető a sportegyesület hiánya. A sportolóknak folyamatosan kéthavi pénzzel tartozik a klubvezetés. A kiutat az egyesületnél a szakosztályok önálló kft.-kké alakításában látják. A csőd közeli helyzetben a labdarúgó-szakosztályt például 3 milliárd (!) forintért árulják. Vevő még nincs.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

Az [origo] 2000 őszén készült összeállítása