A leváltott, kizárt, kilépett kisgazdák állítják: össze lehet hívni a naggyűlést<br/>

Vágólapra másolva!
Összegyűlt a szükséges mennyiségű aláírás az FKGP országos nagygyűlésének összehívásához. Az aláírásíveket Liebmann Katalin, leváltott budapesti elnök adta át Bánk Attila leváltott pártfőügyésznek.
Vágólapra másolva!

Liebmann 854 aláírást tartalmazó ívet adott át Bánk Attilának. A pártalkotmány szerint a helyi szervezetek vezetőinek egyharmadának támogatása szükséges a naggyűlés összehívásához. Lányi Zsolt szerint a pártnak 1937 helyi szervezete van, míg Torgyán szerint 2400.

- Félrevezetés történt, a párt 1937 helyi szervezettel rendelkezik, így ennek egyharmada, 640 aláírás szükséges a naggyűlés összehívásához, de Liebmann Katalinék segítségével 854 gyűlt össze - közölte Lányi Zsolt.

A leváltott pártfőügyész - akit Lányiék legitim pártfőügyésznek tartanak - felkérte a szintén leváltott budapesti pártfőügyészt, Kiszely Katalint, hogy hitelesítse az aláírásokat.

- Erre budapesti pártfőügyészként kérem meg a képviselő asszonyt, ha a hitelesítés megtörténik, akkor össze kell hívni az FKGP országos naggyűlését, amit Torgyán József és Bernáth Varga Balázs nem tehet meg, mivel fegyelmi eljárás indult ellenük - közölte Lányi.

Torgyán és Bernáth Varga ellen még Bánk indított fegyelmit, és ő függesztett fel párttagságukat is.
Bánk Attila úgy véli: az aláírások hitelesítése után 15 napon belül az FKGP első alelnöke, Lányi Zsolt hirdethet országos naggyűlést. Lányi ugyan lemondott elnökségi tagságáról, de alelnöki posztját megtartotta.

A naggyűlésen lehetne módosítani a pártalkotmányt. Lányiék azt a passzust akarják megváltoztatni, amely gyakorlatilag lehetetlenné teszi Torgyán leváltását.

A magukat reformereknek tartó kisgazdák (Lányi Zsolt, Kiszely Katalin, Pápai Mihály, Csúcs László, Molnár Róbert) és a polgári platformosok ( Bánk Attila, Várhelyi András, Horváth Béla. Pokol Béla) együttműködési megállapodást írtak alá.

[origo]