Boros feljelentette Szabadi Bélát - Torgyán és a volt államtitkár dühöng<br/>

Vágólapra másolva!
Büntetőfeljelentést tesz Boros Imre megbízott agrárminiszter Szabadi Béla volt politikai államtitkár ellen. Boros szerint alapos a gyanú, hogy Szabadi bűncselekményt követett el. Boros közleményében azt írja: a vizsgálat Torgyán József közvetlen felelősségét is felveti. Orbán Viktor miniszterelnök nem kifogásolta Boros Imre intézkedését. Torgyán és Szabadi boszorkányüldözésnek minősítette Boros akcióját.
Vágólapra másolva!

Boros Imre megbízott agrárminiszter büntetőfeljelentést tesz Szabadi Béla, a tárca volt politikai államtitkára ellen. Boros közölte: alapos a gyanú, hogy Szabadi bűncselekményt követett el. A tárcánál és az ahhoz tartozó intézményeknél, közhasznú társaságoknál - Boros utasítására vizsgálódnak. Boros közölte: a vizsgálat során súlyos szabálytalanságokat, jogellenes cselekményeket tártak fel a tárcánál. Boros közleményében azt írja: időközben olyan súlyos pénzügyi visszaélésekre derült fény Szabadival kapcsolatban, amelyeket jelenleg is vizsgál a tárca. A vizsgálatok befejezése után valószínűleg újabb feljelentés születik Szabadi ellen.

"Az eddigi vizsgálat feltárta azokat a jogszabályba (törvénybe) ütköző, Dr. Torgyán József volt miniszter által kiadott és hatályba léptetett, a tárca működését szabályozó belső rendelkezéseket is, amelyek lehetőséget adtak Szabadi Béla volt politikai államtitkár által folytatott szabálytalan, jogtalan, a büntetőjog területét is érinthető cselekmények kivitelezéséhez, ami Dr. Torgyán József volt miniszter közvetlen felelősségét is felveti" - áll az [origo] birtokába került közleményben.

Boros korábban meg akarta hallgatni Szabadit, ám erre végül nem került sor. Az első találkozón Boros nem jelent meg, később viszont Szabadi nem volt hajlandó elmenni a találkozókra.

Boros Imre közleményében négy okot jelölt, amiért szükségesnek találta a tárca ügyeinek kivizsgálását.

- Szabadi Béla nem adta át a hivatali teendőit, nem készített a jogszabály szerint előírt átadás-átviteli jegyzőkönyvet;

- mint ahogy a KEHI vizsgálat is megállapította, az állami vezetők közül a legköltségesebb, szakmailag is indokolatlan külföldi "luxusutazásokon" vett részt az állami költségvetés terhére, ezek egy részére szakmailag indokoltalanul magával vitte titkárságvezetőnőjét;

- a tárca előtt ismeretlen okból hivatali működésének utolsó napjaiban igen nagy mennyiségű iratanyagot semmisített meg;

- a közigazgatási államtitkár és a miniszter jogköréből olyan rendelkezési jogosultságokat vont magához, melyek a vonatkozó jogszabályok és az FVM Szervezeti és Működési Szabályzata szerint nem illették meg, ezek felhasználásával mind a pénzeszközök, mind az intézmények felett minden vezetői és pénzügyi kontroll nélkül, kvázi tulajdonosként úgy rendelkezhetett, hogy az pénzügyi visszaélések gyanúját vetette fel.

Ez nem vizsgálat, hanem boszorkányüldözés - reagált Szabadi Béla volt kisgazda politikai államtitkár. Szaabdi nem tudja, hogy milyen konkrét ügyben tett ellene feljelentést Boros Imre.

- Az, hogy kinek, milyen jogai voltak a minisztériumban, az kevés ahhoz, hogy azért is engem tegyenek felelőssé, mert az ördögnek patája van - mondta a volt államtitkár.

Szabadi Béla fontolgatja, hogy mihelyt a konkrét vádakról tudomást szerez, hamis vád miatt feljelenti Boros Imre megbízott agrárminisztert.

Megdöbbenésemet és rosszallásomat fejezem ki Boros Imre megbízott agrárminiszter boszorkányüldözést felidéző vádaskodásai miatt -
közölte Torgyán József, az FKGP elnöke szerdán az MTI-vel. A kisgazda pártelnök közölte: elkeserítőnek tartja, hogy egy megbízott agrárminiszter "ne tudja felfogni, az FVM-re korábban érvényes szervezeti és működési szabályzat nem volt adaptálható az 1998-ban létrejött agrártárcára, mivel annak működési területe többszörösére növekedett, mint jogelődjéé".

- Boros Imre közleményében nem találtam semmi olyat, ami bűncselekmény elkövetésére utalt volna, ugyanazt a mocskolódást képviseli, mint három héttel ezelőtt, amikor belépett a földművelésügyi minisztérium épületébe - mondta Torgyán József.

Orbán Viktor miniszterelnök az újságíróktól értesült a feljelentésről.

Boros Imre mintegy félórás megbeszélést tartott Orbán Viktor miniszterelnökkel. Távozóban elmondta, hogy a miniszterelnök nem tett kifogást mai intézkedése ellen, miszerint büntetőfeljelentést kezdeményezett Szabadi Béla ellen. Boros Imre elmondta, hogy megegyeztek a miniszterelnökkel abban, hogy az agrártárca ügyeitől távol tartják a politikát. Boros úgy fogalmazott: mindenki teszi a maga dolgát, és az ügyészségnek kell eldöntenie, hogy milyen lépéseket foganatosít Szabadi Béla ügyében.

Újságírói kérdésre, miszerint mit értett Torgyán József közvetlen felelősségén, Boros azt válaszolta: az úgynevezett "B" típusú utasítások miatt terheli Torgyánt felelősség, mégpedig azért, mert összemosta a közigazgatási és politikai államtitkári teendőket. Boros azonban nem számít rá, hogy Torgyánt emiatt felelősségre vonják.

Boros Imre nem kívánt részleteket elárulni az ügyészségnek átadott ügyekről, és arról sem, hogy ezekben mekkora pénzösszegekről van szó. Arra a kérdésre, hogy találtak-e olyan pénzátutalásokat vagy számlákat, amelyeken Torgyán aláírása szerepel, Boros nem kívánt válaszolni.

A holnapi kisgazda országos elnökségi üléssel kapcsolatban, amelynek napirendi pontja lesz Boros viselkedése, az érintett azt mondta, hogy az FKGP-ben nem ment ritkaságszámba a pártból vagy a frakcióból való kizárás, de nem bocsátkozott jóslatokba mondván: még kristálygömbbe nézve se tudná megmondani, mit hoz a holnapi nap.

[origo]