Vágólapra másolva!
Március 19-re hívta össze az FKGP képviselő csoportjának közgyűlését Szentgyörgyvölgyi Péter frakcióvezető. Az ülésen meghallgatják Boros Imre ideiglenes agrárminisztert és megtárgyalják a frakció gazdálkodásáról készült jelentést.
Vágólapra másolva!

Czira Szabolcs frakcióvezető helyettes kedden azt mondta: aláírásgyűjtési akcióba kezdett, hogy március 19-re hívják össze a képviselőcsoport közgyűlését. Közölte: az aláírásgyűjtő ív elveszett és vélhetően Torgyán József pártelnökhöz került, ezért amikor másodszor útjára indította a dokumentumot, akkor kevesebben merték aláírni.

Szentgyörgyvölgyi Péter ugyanakkor azt állítja, hogy a frakcióközgyűlés dátumáról a képviselőcsoport legutóbbi ülésén állapodtak meg.

- Napirenden az eddig elmaradt ügyek szerepelnek majd – mondta. Az elmaradt napirendi pontok között szerepel: a kisgazda frakció 2001-es költségvetésének elfogadása, Boros Imre megbízott
agrárminiszter meghallgatása a földművelésügyi tárcával kapcsolatban, Hegedűs Mihály beszámolója a kisgazda képviselőcsoport gazdálkodásáról, és egyéb személyi kérdések, például Czira Szabolcs azon kezdeményezése, miszerint válasszák újra a frakcióvezető-helyetteseket.

Szentgyörgyvölgyi Péter közölte: legkésőbb hétfőig beköltözik a jelenleg Bánk Attila által használt irodába az Országgyűlés Képviselői Irodaházában.

- Szerdán megtörtént a frakció iratainak átadása-átvétele - tette hozzá.

(MTI)