Őrizetbe vették az Északtej több vezetőjét <br/>

Vágólapra másolva!
Tartozás fedezetének elvonása és más súlyos bűncselekmények elkövetésének alapos gyanújával a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vett három személyt, akik az miskolci Északtej Rt. tulajdonosi, illetve vezetői köréhez tartoznak. Valószínűleg az őrizetbe vettek között van Dobos Ferenc, az Északtej Rt. tulajdonos elnök-vezérigazgatója, akit két hete mentett fel Torgyán József az FKGP megyei kisgazda elnöki posztjáról, mert a vállalkozói tevékenységét összeegyeztethetetlennek tartotta a pártban viselt megyei vezetői tisztével.
Vágólapra másolva!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a nyomozást az ügyészség rendelte el, és a rendőrségi vizsgálat már több hónapja folyik
fokozott ügyészi felügyelet mellett. A gyanúsítottak közül a főkapitányságon gyanúsítottként hallgattak ki három személyt. A kihallgatást követően mindhármukat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt azonnal őrizetbe vették a rendőrök. A főkapitányság szerdán a bíróságnál kezdeményezte előzetes letartóztatásba helyezésüket.

Az üggyel kapcsolatban a szóvivő egyelőre elzárkózott további információk közlésétől. Az MTI úgy értesült, hogy az őrizetbe vettek között van Dobos Ferenc, aki az Északtej Rt. tulajdonos
elnök-vezérigazgatója, az Észak-magyarországi Gazdaságfejlesztő Kht. vezetője. Dobos Ferencet két héttel ezelőtt mentette fel Torgyán József az FKGP megyei kisgazda elnöki posztjáról, mondván, hogy vállalkozói tevékenysége összeegyeztethetetlen a pártban viselt megyei vezetői tisztével. A leváltás ellenére Dobos Ferenc jelenleg is a párt hivatalos megyei elnökének tekinti magát.

A vizsgálat állítólag az Északtejnek az elmúlt években különböző címeken juttatott agrártámogatások felhasználására irányul, továbbá
arra, hogy miként került a megyei kisgazda elnök többségi tulajdonába a tejipari vállalat.

Dobos Ferenc az Agrárinnovációs Kht. mintájára hozta létre az Észak-magyarországi Gazdaságfejlesztési Kht.-t. Kisgazda forrásokból származó információk szerint ezt úgy tette meg, hogy a társaságba bevonta saját eladósodott cégeit is. Az FKGP megyei szervezetének egyik alapító tagja szerint Dobos annak idején azzal szervezte a tagokat, hogy egymilliárd forintos támogatást kapnak az FVM-től, és ebből a kht.-be tömörült cégek fognak részesedni.

(MTI)