Több segélyszervezet és egyház is segélyt nyújt az árvízkárosultaknak<br/>

Vágólapra másolva!
Mátészalka és Záhony között egyes szakaszokon szerdán biztonsági okokból 40 helyett 20 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek a vonatok. A Magyar Vöröskereszt és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is segélyszállítmányokat indított a térségbe. A református egyház tízmillió forintot ajánlott fel, a Magyar Vöröskereszt és a belügyminisztérium pedig várja az állampolgári pénzadományokat a károsultak javára.
Vágólapra másolva!

A Mátészalka-Vásárosnamény-Záhony vasútvonalon szerdán biztonsági okokból korlátozták a vonatok sebességét - közölte a MÁV Rt. Közkapcsolati Igazgatósága.

Vásárosnamény és Tornyospálca között az eddigi 40 helyett két rövid szakaszon - mintegy 2 kilométer hosszúságban - legfeljebb 20 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek a vonatok. A délelőtt 10 órától érvényes korlátozás hozzávetőleg 10 perccel növeli meg az utazási időt. A vasútvonalakon eddig nem okozott komolyabb fennakadásokat a tiszai árvíz.

Két kórház, a fehérgyarmati és a mátészalkai fogadta, illetve fogadja be a beregi nyolc községből kimenekített, valamint a további tizenkét településről kiköltöztetendő fekvőbetegeket – közölte Kósa Zsigmond, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tiszti főorvos. Tarpa, Gulács, Hete-Fehércse, Tákos, Csaroda, Tivadar, Márokpapi és Jánd fekvőbetegeit kedden szállították át a fenti kórházakba.

A most kimenekítés alatt álló tizenkét település - Barabás, Beregdaróc, Beregsurány, Gelénes, Lónya, Mátyus, Tiszaadony, Tiszakerecseny, Tiszaszalka, Tiszavid, Vámosatya és Vásárosnamény-Gergelyiugornya - fekvőbetegei a mátészalkai kórházba kerülnek. A kisvárdai és a nyíregyházi kórházban is megtették már a szükséges intézkedéseket, ha ott szintén fekvőbetegeket kellene fogadni az árvíz sújtotta területről - közölte a megyei tiszti főorvos.

A Magyar Vöröskereszt (MVK) szerdán három segélyszállítmányt indított a kitelepített beregi lakosok megsegítésére, a csomagokat délután osztják ki. Az összesen tíztonnányi szállítmányban tartós élelmiszereket, élelmiszercsomagokat, higiénés cikkeket, takarókat juttatnak el a térségbe - közölte Kató Ernő, a humanitárius szervezet főtitkárhelyettese.

Kató Ernő elmondta, hogy az MVK három - búvárokból, speciális mentőkből és orvosokból álló - kutató-mentő csoportja Tarpán és Tákoson csónakokkal segít a mentésben. Tarpán egy szívbeteg embert, Tákoson két fuldokló lovat és házaikban maradt idős embereket helyeztek biztonságba. A területen elfertőződött kutak miatt szükség van zacskós vízre - közölte a főtitkár-helyettes. A Magyar Vöröskereszt elsősorban pénzadományokat vár árvízi számlájára.

A belügyminisztérium Magyar Államkincstárnál nyitott bankszámlájára várja a pénzadományokat. Az árvízkároaultak megsegítésére való adományok után adókedvezmény vehető igénybe.
A bankszámlaszám: 10023002-01009349-50004009

Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője elmondta, hogy kedden elindult egy-egy segélyszállítmányuk Kárpátaljára, illetve a folyó magyarországi térségébe. A szervezet hálózsákokat, takarókat és matracokat szállított nagy mennyiségben a kitelepített emberek számára. Ezenkívül egy-egy élelmiszer-szállítmányt is útnak indítottak.

A Magyarországi Református Egyház tízmillió forintot különített el tartalékalapjából az árvízkárosultak megsegítésére - közölte Csoma Áron szóvivő szerdán. Tájékoztatása szerint 5 millió forintot fordítanak a kárpátaljai és ugyanekkora összeget a hazai árvízkárosultak megsegítésére. A Magyarországi Református Egyház egyúttal felhívja a gyülekezetek és szervezetek figyelmét: az adományok gyűjtését az egyházkerületek koordinálják.

(MTI)