Közgazdászok vizsgálják a kórházak gazdálkodását<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

- Jól néznénk ki, ha a bérfejlesztés tenné tönkre a kórházakat. Azt, amelyiket ez viszi csődbe, meg kell vizsgálni - reagált a Népszava korábbi cikkére Mikola István egészségügyi miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján. - Erre az ágazat régóta várt, végre enyhült a legszegényebb munkatársak helyzete, igaz, a változtatás valóban komoly bérfeszültségeket teremt, erre a kormánynak azonban nincs fedezete. Mindenhol a menedzsment feladata megoldani ezt - mondta Mikola István. Azt azonban elismerte: az, hogy a kétéves költségvetés a dologi kiadásokra szánt forrásokat egyáltalán nem emelte, óriási terhet jelent az intézményeknek. Szerinte a helyzet kezelhető, első lépésben a kórházi menedzsment, majd a tulajdonos, végül a tárca professzionális közgazdászcsapata vizsgálja egy-egy intézmény gazdálkodását. A mostani helyzet ugyanis már tarthatatlan. A miniszter szerint például amikor a tárca felmérte a lehetőségeket, kiderült, hogy hatalmas többletteljesítményeket mutatnak a statisztikák. Jóllehet, sem a betegek száma, sem pedig az esetek súlyossága nem nőtt az elmúlt években. - A minisztérium kimutatásai szerint 2000-ben több mint 12 százalékkal nőtt a teljesítmény, s ennek finanszírozása viszi el a forrásokat - fogalmazott a miniszter.

Jelezte, hogy minisztériumi emberek vették át az Országos Traumatológiai Intézet és az Országos Kardiológiai Intézet vezetését is, és már eddig példátlan menedzsment-intézkedéseket vezettek be az intézményekben. Többlet, mint mondta, egyelőre nincs, a gazdaságossági felülvizsgálat és forrásátrendezés segíthet az egészségügyön.

- Pillanatnyilag a meglévő keretekből kell gazdálkodnunk, megtalálni a legkedvezőbb és leggazdaságosabb lehetőségeket. Tárgyalások folynak pénzalapképzésekről, az első multinacionális céggel a napokban írja alá a tárca a megállapodást, s ettől milliárdos források várhatók. Ez a pénz azonban a miniszter szándékai szerint oda kerül majd, ahol a legégetőbb a probléma. A minisztérium újabb másfél, kétmilliárd forintra számít több ingatlanjának értékesítéséből is. Ebből a pénzből azonban mindenképp betegségmegelőzésre szakosodott intézmények kapnak majd: első körben például a tüdőszűrő-hálózat felújítását végzi majd el a minisztérium.

A Magyar Kórházszövetség országos konferenciájának tegnapi napján Ajkay Zoltán elnök ismét a magyar egészségügy és a kórházak válságáról beszélt, ami az alulfinanszírozottság, az eladósodás, valamint a helyenként már kritikus létszámhiány miatt tavaly tovább mélyült. Jelezte: a kórházak adósságállománya mára meghaladta a 15 milliárd forintot, a helyzet pedig csak tovább romlik. Ennek oka, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nem a valós költségük szerint téríti a szolgáltatásokat. Idén is mindössze 20 százalékos béremelés valósult meg, amely kötelező volt ugyan, de a teljes fedezetét nem minden intézmény kapta meg. Ezek fedezete a dologi kiadásokból került ki.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2001. március 5.)