Borsodban folytatódik az áradás<br/>

Vágólapra másolva!
Tovább árad aTisza és a Bodrog Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ám a gátak egyelőre jól bírják a megterhelést. A Tisza Tiszabecs és Záhony közötti szakaszán, valamint a Szamos és a Kraszna torkolati szakaszán továbbra is rendkívüli árvízvédelmi készültség van érvényben. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei folyókon azonban már mindenhol apad a folyók vízszintje. A helyszínen tartózkodó miniszterelnök vasárnap a visszatelepítésre már kijelölt községeket szándékozik felkeresni.
Vágólapra másolva!

Tovább árad aTisza és a Bodrog Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ám a gátak egyelőre jól bírják a megterhelést. Vélhetően kitelepítéseket sem kell elrendelni a térségben - mondta Szabó László, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság szóvivője.

Elmondta: a Tisza Balsa térségében tetőzik, Tokajnál ma a késő esti órákban, illetve hétfő hajnalra várják a tetőzést, 850 centiméter körüli vízállásnál; ez alatta marad a valaha mért legmagasabb szintnek, amely 928 centiméter volt.

A veszélyes helyzetű Lónyay-főcsatornán Kótajnál vasárnap este megkezdődött az apadás, az utóbbi hat óra alatt 826 centiméterről, 823 centire csökkent a víz magassága.

Nagy erőkkel dolgoztak egész hétvégén a vízügyi szakemberek a tarpai gátszakadások acéllemezes (szádfalas) elzárásán - mondta a Felső-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság védelemvezetője. Fazekas László kijelentette: a tarpai gátszakadásokon kifolyt víztömeg újabb beregi területeket öntött el. Az árvíz elérte Tiszakerecseny térségét és az ukrán területeket is.

A gátszakadás következtében vasárnap egy újabb falut, Haranglábot öntött el Kárpátalján az a víz. Vasárnap több, az ár útjába eső települést kitelepítettek a beregszászi járásban.

Helmeczy László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Védelmi Bizottság elnöke szerint Gelénest és Vámosatyát elöntötte a víz, és víz alatt van Gulács egy része is. Tiszaadonyban, Tiszakerecsenyben, Barabáson és Tiszaszalkán nagy erőkkel folynak a védekezési munkálatok.

Ezzel egyidőben Gergelyiugornya és Barabás térségében gyorsan húzódik le a víz. Tarpa környékén jelentős területek kerültek szárazra, amely lehetővé tette a lakosság visszatelepítését. Tokajnál annak ellenére, hogy óráról-órára nő a Tisza vízszintje, a város nyugodt, a gát jól bírja a folyó nagy nyomását.

Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság (Évizig) vasárnap elrendelte a Tisza tiszakeszi-sajószögedi, négyes-tiszakeszi és sarud-négyesi szakaszain is a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültséget, így a folyó Borsod-Abaúj-Zemplén megyei teljesen szakaszán ilyen mértékű készültség vigyázza a gátakat. A megyében az ártérre kiömlött Tisza és a Bodrog több mint ötezer hektárnyi területet borít, ebből a vetés meghaladja az ezer hektárt.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei folyókon azonban már jobb a helyzet: itt mindenhol apad a folyók vízszintje - mondta a vasárnap délelőtti vízállásokról a Felső-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság sajtóreferense, Mihalikné Csorbák Erika.

Szentes György, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának szóvivője arról számolt be, hogy a térségben eddig 127 vályogház dőlt össze, és a következő napokban még várhatóan legalább 100-150 épület jut hasonló sorsa.

A védvonalakon szombaton csaknem nyolcezren dolgoztak. A védekezésben 1.423 jármű és gép vesz részt, szombaton 500 ezer darab homokzsákot és 2.200 tonna követ, kavicsot raktak le és leterítettek több mint 100 ezer négyzetméter fóliát is. A napi védekezési költség 246 millió forint volt – közölte az Országos Műszaki Irányítótörzs.

A miniszterelnök az árvíz sújtotta területeken

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapra virradóra az árvíz sújtotta Beregben felkereste Tákost és Csarodát. Orbán Viktor megerősítette: a kormány a magánházak újjáépítéséhez is segítséget nyújt, úgy mint a korábbi katasztrófák idején.

"Az ország gazdasági helyzetének az erősödése lehetővé teszi, hogy a támogatási összeget akár növeljük is" - mondta a kormányfő. A miniszterelnök elmondta: a kormány nemcsak a víz által elmosott házak újjáépítéséhez ad majd támogatást a beregi térségnek, hanem a falvak fejlesztéséhez is hozzá kíván járulni az elkövetkezendő időszakban.

A kormányfő szombaton este érkezett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, s előbb a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság nyíregyházi védelmi központját kereste fel tájékozódási céllal, majd Baktalórántházán az ott ideiglenesen elhelyezett, Tiszaadonyból, Tiszaszalkáról és Tiszavidről kimenekített lakosok szállását.

Pintér Sándor belügyminiszter utasítására minden árvíz által érintett szabolcsi községben rendvédelmi biztos kezdte meg munkáját, akik a szakszerű kárelhárítást irányítják és felügyelik.

" A nyár végére az áradás miatt összedőlt valamennyi háznak állnia kell, bár nem biztos, hogy ugyanazon a helyen" - jelentette ki a belügyminiszter vasárnap este. Pintér Sándor elmondta: az eddigi felmérések szerint mintegy 3440 ház került víz alá, s ebből százhetven már összeomlott. A belügyminiszter kitért arra is, hogy az árvíz levonulása után folytatódnak a töltésépítési munkák - mondta a belügyminiszter.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

( 2001. március 10.)