Hamis tízezreseket találtak Bács-Kiskun megyében<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Ballószög egyik ABC-áruházában szombaton kora délután hamis tízezressel akart fizetni egy vevő - közölte Rákosi Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az ügy kapcsán előállított két személy (a vásárló és hozzátartozója) az eddigi jelek szerint vétlen a hamisított bankjegy használatában. Vallomásuk szerint a hamis bankó csütörtökön egy piaci virágárustól került hozzájuk, a már forgalomban lévő húszezresből visszajáró pénz között.

A lefoglalt tízezres igen jó minőségű hamisítvány, az ezüst csík is rajta van. A valóditól annyiban különbözik, hogy hiányzik róla a kézzel is kitapintható domborulat és az apró betűkkel írt jelölés olvashatatlan. A rendőrség feltételezi, hogy a valószínűleg számítástechnikai eszközökkel másolt, AF 8108469-es sorozatszámú tízezresekből több is lehet forgalomban.

(MTI)