Az ERCC a romák helyzetének rendezésére szólítja fel a magyar kormányt <br/>

Vágólapra másolva!
A budapesti székhelyű Európai Roma Jogok Központja (ERCC) hétfőn cselekvésre szólította fel a magyar kormányt, miután nyolc, tavaly nyáron Franciaországba menekült zámolyi roma menekült státust kapott Párizstól.
Vágólapra másolva!

"A cigányokkal szembeni fajgyűlölet és hátrányos megkülönböztetés komoly probléma" - jelentette ki Claude Cahn, a nemzetközi közérdekű jogi szervezet publikációs és kutatási igazgatója az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva. Cahn közölte: "Továbbra is tanúi vagyunk olyan erőszakos rendőri támadásoknak, amelyek a cigány közösségek ellen irányulnak, a rendőrkapitányságokon őrizetben tartottak között túlreprezentáltak a cigányok, és bizonyos elkülönítés tapasztalható az oktatásban." Úgy vélekedett: a francia döntés "nagyon jó alkalmat teremt a magyar kormánynak arra, hogy komoly figyelmet szenteljen az emberi jogok védelmére hivatott szervezetek véleményének".

Cahn óva intette a budapesti kormányt olyan, "a bajt elfedő" látszatintézkedésektől, amelyeket - megítélése szerint - pillanatnyilag a cigányok ügyében hoznak. Az igazgató szerint a francia döntés "nem vethet véget" Magyarország európai uniós csatlakozásának, de lassíthatja azt.

Több hazai értelmiségi levélben mondott köszönetet Lionel Jospin köztársasági elnöknek a zámolyi romáknak nyújtott menedékért.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2001. március 12.)