Nyomozás indult a bagi romabántalmazás ügyében<br/>

Vágólapra másolva!
A sértettek meghallgatásával megindult az ügyészségi nyomozás, amelyben egy bagi cigánytelepen történt rendőrségi akció körülményeit vizsgálják. A több tucat rendőr és polgárőr közreműködésével lefolytatott "fokozott intézkedés" során tizenöt roma (köztük gyerekek és nők) sérült meg. A Pest Megyei Ügyészségi Nyomozóhivatal munkatársától, Budaházi Attilától a Roma Sajtóközpont megtudta: hosszadalmas eljárásra lehet számítani, mivel a rendőrök felelősségét egyénenként vizsgálják meg. A romák által feljelentett rendőrök közül néhány ellen korábban már vádat emeltek hasonló vétségek miatt.
Vágólapra másolva!

Hat sértett meghallgatásával és további hét roma beidézésével elkezdődött a Pest Megyei Ügyészségi Nyomozóhivatal vizsgálata a Bagon történt rendőri akció ügyében. Mint ismeretes, az akció során a szemtanúk állítása szerint egy éppen halottját virrasztó roma társaságra rontott rá rasszista kijelentéseket kiáltozó huszonnyolc rendőr és polgárőr. Ezt követően a sértettek elmondása szerint tizenöt romát – köztük gyerekeket, nőket – bántalmaztak brutálisan. Az intézkedést követően kilenc romát megbilincselve vittek az őrszobára. A rendőrség szerint négyet azért, mert nem igazolták magukat, öten közülük pedig "körözött személyek" voltak (négyükről később kiderült: már korábban rendezték azt a szabálysértési bírságot, amely előállításukat megalapozottá tehette volna). Az akcióra parancsot adó gödöllői kapitányságvezető, Papp György szakszerűnek minősítette az intézkedést.

A rendőri intézkedés több résztvevője ellen egyébként már folyik bántalmazás ügyében vizsgálat - értesült a Roma Sajtóközpont ügyészségi forrásokból. Papp György korábban megerősítette azt az információt, mely szerint az akcióban részt vevő aszódi rendőrparancsnok Nemes István és három további aszódi rendőr ellen büntetőeljárás indult a mostani bagi akció egyik sértettje, Vidák László korábbi bántalmazásáért. A Pest Megyei Ügyészség adatai szerint tavaly 114 ügyben indult eljárás bántalmazás és további 61 ügyben kényszervallatás gyanújával. A bántalmazásos esetekben 7 vádemelés történt, köztük az aszódi kapitány és három társa ellen.

Berkes Béla - Roma Sajtóközpont (RSK)