Továbbra is igen gyors a Felső-Tiszán a víz lefolyása<br/>

Vágólapra másolva!
A csütörtök esti 10-15 milliméteres csapadék péntek délutánra már 40 centiméterrel emelte meg Tiszabecsnél a folyó vízszintjét. Visszatelepítették az árvíz sújtotta Tiszakerecseny lakóit péntek délutánra. Hat településen folytatták a terület fertőtlenítését.
Vágólapra másolva!

Záhonytól Dombrádig már megszüntették az árvízvédelmi készültséget, Tiszabercelnél pénteken délután 2 órától elsőfokúra mérsékelték. A meggyengült töltések miatt ugyan fennáll a rendkívüli készültség Záhony és Tiszabecs között, valamint a Kraszna és Szamos torkolati szakaszánál, azonban a folyók már mindenütt a medrükben vannak.

Felmérések szerint a beregi öblözetben mintegy 50 négyzetkilométernyi területet borít a víz, amely azonban a korábban elöntött falvakból már szinte teljes egészében visszahúzódott.
Tiszaadony, Tiszakerecseny, Mátyus, Lónya és Gergelyiugornya belterületét körgátakkal védik.

Visszatelepítették az árvíz sújtotta Tiszakerecseny lakóit péntek délutánra. A szabolcsi Nyírgyulajból másfélszáz tiszakerecsenyi lakos térhetett vissza otthonába.

Pénteken hat településen folytatták a terület fertőtlenítését. A 80 szakember a falvak mellett 3 birkatelepet is mentesített.

A Budapestről érkezett mintegy 120 tűzoltót lecserélték. Helyettük Fejér, Veszprém, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron és Nógrád megyékből több mint százan vesznek részt a védekezésben. A szabolcsi tűzoltókkal karöltve az elöntött lakásoknál szivattyúznak, a sérült épületeknél a műszaki mentés és a romeltakarítás a feladatuk.

(MTI)

Korábban:

(2001. március 16.)