A költségvetést is módosítani kell Mikola terveihez<br/>

Vágólapra másolva!
Elképzelhető, hogy a kétéves költségvetés több fejezetének módosítását is kezdeményezi majd a kormány, ha az egészségügyi miniszternek sikerül elfogadtatnia elképzeléseit a kabinettel - tudatta Mikola István.
Vágólapra másolva!

Egyszerre, "puccs-szerűen" akarja életbe léptetni az egészségügyi miniszter azokat az intézkedéseket, amelyektől a gyógyszerek ártámogatására fordítható költségvetési előirányzat betartását reméli. Mint az Országgyűlés költségvetési bizottsága előtt Mikola István szerdán a parlament költségvetési bizottsága előtt elmondta, módosítják az orvosságok szakmai reklámozásáról szóló jogszabályt, átrendezik a patikai árréseket, engedélyezik, hogy a gyógyszerészek - ha a betegnek csak néhány pirulára van szüksége - megbonthassák a dobozokat, és szigorúan ellenőrzik mind a patikai elszámolásokat, mind az orvosok vényírási szokásait. A miniszter szerint mindezzel ugyan több milliárd forintot lehet majd spórolni, ám ezzel együtt is szükség lesz arra, hogy kiegészítsék a tb gyógyszerkasszáját.

Mikola azonban nemcsak ide kér többletpénzt. Azt szeretné ugyanis, hogy befejeződjön a praxistörvénnyel már részben megvalósult háziorvosi privatizáció, és az alapellátásban dolgozók számára biztosítsák az elhasznált orvosi műszerek, eszközök pótlásához szükséges fedezetet. Mindehhez a számítások szerint nem kevesebb, mint 14 milliárd forint szükségeltetne.

Felszabadulna viszont - legalábbis a miniszter tervei szerint - az a forrás, amit elődje kezdeményezésére a sürgősségi betegellátás fejlesztésére különítettek el a költségvetésben. Mikola szerint ugyanis fontosabb a hagyományos orvosi géppark és a lerobbant mentőautók cseréje, "mint hogy 55 új mentőállomást nyissanak".

Mikola István összesen csaknem három órás tájékoztatót tartott a költségvetési bizottságban. A képviselőket - hozzászólásaik alapján - sok mindenről sikerült meggyőznie, számos kérdésben, így például hogy a tervek megvalósításához szükséges fedezetet is sikerül előteremteni, nem mindenki osztotta optimizmusát. A testület mindenesetre elhatározta, ősszel újra meghallgatja a minisztert, hogy akkor már arról is beszámolhasson, elhatározásából mit sikerült véghezvinnie.

(Magyar Hirlap)

Ajánló: