Majtényi szerint a vagyonvizsgáló bizottság sérti az adatvédelmi törvényt<br/>

Vágólapra másolva!
Az adatvédelmi biztos megállapította: a vagyonvizsgáló bizottság adatkezelése sérti az adatvédelmi törvény több rendelkezését. Majtényi László adatvédelmi biztos két szocialista politkus megkeresésére vizsgálta a bizottság tevékenységét. Az állásfoglalás alapján mind az SZDSZ-es, mind a szocialista képviselők követelik, hogy szüntessék meg a vagyonvizsgáló bizottságot.
Vágólapra másolva!

Két szocialista képviselő állásfogalást kért az adatvédelmi biztostól, hogy a parlament vagyonvizsgáló bizottságát létrehozó országgyűlési határozat sérti-e a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos jogot.

Egyikük, Tóth András MSZP-s képviselő állítja: az adatvédelmi biztos - megkeresésükre - megállapította: az Országgyűlés határozata és az ennek alapján felállított vizsgálóbizottság működése sérti az adatvédelmi törvény számos rendelkezését.

Az adatvédelmi biztos március 23-án kelt állásfoglalásában megállapítja, hogy az Országgyűlés határozata és az ennek alapján felállított vagyonvizsgáló bizottság működése sérti az adatvédelmi törvény számos rendelkezését, ezért a határozat egészének törvényessége és alkotmányossága vitatható. Külön is hangsúlyozza, hogy a személyes adatok kezelése és nyilvánosságra hozatala csak törvény vagy törvényi felhatalmazás alapján rendelhető el.

Ezzel kapcsolatban Majtényi László adatvédelmi biztos az [origo]-nak elmondta, a képviselők és hozzátartozóik vagyoni helyzetével kapcsolatos adatok személyes adatoknak minősülnek.

Az alkotmány idézett rendelkezéseiből egyértelműen megállapítható, hogy személyes adatok kezelését csak törvénybe lehet elrendelni. A vagyonvizsgáló bizottság felállításáról viszont csak egy országgyűlési határozat döntött.

Továbbá ezekben a törvényekben vagy jogszabályokban meg kellene határozni az adatkezelés célját, mértékét és idejét. A szocialista képviselők által kifogásolt országgyűlési határozat azonban csak a bizottság célját jelöli meg, de az adatkezelését nem. Ennek hiányában a szabályozás egészének törvényessége és alkotmányossága vitatható.

Mivel a vagyoni helyzetekről szóló nyilatkozatok nemcsak a képviselők, hanem azok családtagjainak a személyes adatait is tartalmazza, így azok kezelése aggályos.

Az adatvédelmi törvény csak törvényi felhatalmazás esetén teszi lehetővé személyes adatok nyilvánosságra hozását. Ilyen felhatalmazás nélkül a nyilvánosságra hozatal a büntető törvénykönyv szerint jogosulatlan adatkezelés.

Az SZDSZ képviselői ugyancsak törvénysértőnek tartják a vagyonvizsgáló bizottság működését. Korábban határozati javaslatban kezdeményezték a testület feloszlatását, ezt azonban a kormánypárti és a MIÉP-es képviselők március 27-én, kedden elutasították. Kis Zoltán szabad demokrata képviselő mai közleményében - ugyancsak az adatvédelmi biztos állásfoglalására hivatkozva - újra azt követelte a kormánypárti képviselőktől, hogy járuljanak hozzá a bizottság munkájának felfüggesztéséhez.

"Az adatvédelmi biztos állásfoglalása megerősíti a szabad demokrata képviselőcsoportnak azt az álláspontját, amelynek alapján elutasította a bizottság felállítását, nem küldött tagokat a bizottságba és amelynek alapján a szabad demokrata képviselők nem adtak át vagyonnyilatkozatot a bizottságnak és nem tesznek eleget a bizottság ama felszólításának sem, hogy személyesen tegyenek nyilatkozatot a bizottság előtt" - közli Kis Zoltán.

Korábban mind az SZDSZ-es képviselők, mind a szocialisták azt közölték, hogy nem hajlandók vagyonnyilatkozatukat bemutatni a bizottságnak.

Répássy Róbert, a bizottság fideszes elnöke egyértelművé tette, hogy nem fogják megszüntetni a bizottságot.

[origo]

Ajánló:

Korábban:

(2001.03.29.)