Ingyen jogosítvány, számítógépes és nyelvvizsga középiskolásoknak<br/>

Vágólapra másolva!
Jogosítványt, ingyenes nyelvvizsgát és számítógépes jártassági vizsgát biztosít a VII. kerületi önkormányzat szeptembertől a kerületben tanuló középiskolásoknak. Az MSZP-s polgármester vezetésével működő önkormányzatnak ez a program évi 33-35 millió forintba kerül. A hetedik kerületben tanuló diákok szülei egyenként pedig összesen körülbelül 250 ezer forintot takaríthatnak meg.
Vágólapra másolva!

Szabó Zoltán

A következő tanévtől minden érettségi előtt álló középiskolás ingyenesen szerezhet jogosítványt, ha a szülei is hozzájárulnak ehhez. Az [origo] által megkérdezett autós iskolánál a jogosítvány 70 ezer forintba kerül, ha minden vizsga elsőre sikerül. A VII. kerületi középiskolákban jövőre végző diákok 130-an vannak, az ő szüleiknek ez a jogosítvány így minimum 70 ezer forintos megtakarítást jelent.

A nyelvtanfolyamokon 180 kerületi gyerek vehet majd részt szeptembertől. Nekik tanórán kívül, nyelviskolából érkező tanárok tartanak nyelvórákat. Az órák kiscsoportos nyelvvizsga-előkészítők lesznek, és egy-egy gyerek 200 ingyenes órán vehet részt, erre 18 millió forintot különített el az önkormányzat. Azt még nem döntötték el, hogy melyik nyelviskolát bízzák meg, erről közbeszerzési eljárás keretében döntenek. A közbeszerzési pályázat során előnyt élveznek majd azok a pályázók, amelyek a kerületi középiskolák tanárait is bevonják a tanfolyamokba. A középfokú nyelvvizsga díját is az önkormányzat állja. Az államilag elismert középfokú C típusú nyelvvizsga 10 ezer forint.

Az ECDL (Európai Számítógépes Jogosítvány) megszerzésére érinti a legtöbb gyereket, körülbelül 480-at. A számítógépes oktatás egyébként is a tananyag része, ezért ehhez nincs szükség külön, tanórán kívüli órákra. Az ECDL megszerzéséhez összesen hét vizsga letételére van szükség, ebből hármat még az általános iskolában, a további négyet pedig középiskolában tehetik le a diákok. Az ECDL-vizsga árát az önkormányzat állja. Az [origo] által megkérdezett oktatási központban az ECDL tanfolyam 62 ezer forintba kerül, a hét vizsga díja diákoknak 14 ezer forint.

Szabó Zoltán, a VII. kerületi polgármestere közölte: a szeptembertől kezdődő programot az önkormányzati szavazáson a nagy többség támogatta, csak néhány ellenzéki képviselőnek voltak fenntartásai, szerintük Szabó Zoltán már kampányol. Szabó elmondta, hogy a jövőben ezt a programot szeretnék majd kiterjeszteni azokra a diákokra is, akik a VII. kerületben laknak, de nem ott járnak iskolába.

Tiefenthaler Eszter