Az MSZP-választmány nyáron választana miniszterelnök-jelöltet<br/>

Vágólapra másolva!
Az MSZP országos választmánya június 30-ig összehívná a párt következő kongresszusát, hogy megválasszák a miniszterelnök-jelöltet, és megvitassák a választási program fő irányait. Javasolják a pártelnökségnek, hogy a kormányfőjelöltek elfogadottságát mérje fel a társadalmon és a párton belül is.
Vágólapra másolva!

Az MSZP országos választmánya arra kéri az elnökséget, hogy június 30-ig hívja össze a párt következő kongresszusának első ülését, amelynek napirendjén a miniszterelnök-jelölt megválasztása és a választási program fő irányainak megvitatása, illetve a programtervezet nyilvános vitára bocsátása szerepel.

A választmányi elnök, Jánosi György közlése szerint a kongresszus második ülése - amelyet várhatóan még ez év vége előtt megtartanak - véglegesíti majd a választási programot és dönt az országos lista összeállításáról. Jánosi nem tartotta kizártnak, hogy a kongresszus első fordulójára már május második felében sor kerülhet.

A választmány felkérte az elnökséget, hogy április közepéig előkészítő beszélgetések során alakítsa ki a számba vehető miniszterelnök-jelöltek körét, tisztázza szándékukat és szerepvállalási készségüket.

Jánosi György hozzátette: javasolják a pártelnökségnek, hogy a kormányfőjelöltek elfogadottságát mérje fel a társadalmon és a párton belül is.
"Meggyőződésünk, hogy a következő kongresszus arról fog dönteni, hogy ki lesz Magyarország következő miniszterelnöke" - fogalmazott Jánosi György.

Kovács László pártelnök a leendő miniszterelnök-jelölttel szemben megfogalmazott követelmények között említette, hogy növelje az MSZP választási győzelmének esélyeit, feleljen meg a társadalom igényeinek, és tudjon csapatban dolgozni.

A választási program főbb elemeiről szólva kijelentette: az MSZP, kormányra kerülve, fordulatot hajt végre az emberek életkörülményeiben, talpra állítja a mezőgazdaságot és az egészségügyet, kiáll a tudásalapú társadalom megteremtése mellett, korrupció és gyűlölködés mentes közéletet, valamint kiegyensúlyozott és növekvő gazdaságot ígér.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2001. március 30.)