Csökkent az autólopások száma Budapesten <br/>

Vágólapra másolva!
Az első negyedév statisztikai adatai alapján a fővárosban 11,1 százalékkal csökkent a kocsilopások száma az előző év azonos időszakához képest. A fővárosi rendőrök egyre több eltűnt autót találnak meg.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint idén az első három hónapban az ismertté vált gépjárműlopások száma 1688 volt, ami 213-mal kevesebb, mint amennyit tavaly az első negyedévben regisztráltak.

Az autólopások számának csökkenésével együtt emelkedett a megtalált gépjárművek száma: Budapesten az előző év azonos időszakához viszonyítva 120,5 százalékkal több, összesen 311 korábban eltulajdonított gépjárművet találtak meg.

(MTI)