Vágólapra másolva!
Hétfőn a Fővárosi Bíróságon folytatódott Zalatnay Sarolta pere, melyben az énekesnőt többek között 150 millió forintos kárt okozó csalássorozattal vádolják. Zalatnay 30-40 millió hitel felvételét ismeri el, és a bíróságon közölte: azért merte felvenni a kölcsönöket, mert két bankban is azzal biztatták, hogy megkapja az igényelt bankkölcsönt.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Bíróságon Zalatnay Sarolta meghallgatásával folytatódott hétfőn az a büntetőper, amelyben az ügyészség harmadrendű vádlottként 150 millió forintos kárt okozó csalássorozattal és elsőrendű vádlottként - más ügyekben - hitelezési csalás tartozásfedezetének elvonásával, magánokirat-hamisítással, valamint gazdasági adatszolgáltatás elmulasztásával vádolja az énekesnőt. Zalatnay Sarolta hétfőn csak a gazdasági adatszolgáltatás elmulasztásában ismerte el vétkességét, de közölte: azt sem szándékosan követte el. A csalássorozattal kapcsolatos meghallgatáson az énekesnő elmondta: a hitelügyleteket intéző A és M Pénzügyi Tanácsadó Kft.-től körülbelül 40 millió forintot vett át, amelyet a cég által intézett bankkölcsönből tervezett visszafizetni. Azt a két bankot és a bankok ügyintézőit, amelyek/akik hitelt ígértek neki, a tárgyaláson nem akarta megnevezni, de azt mondta, hogy zárt tárgyaláson megnevezné őket.

Zalatnay az ügy előzményeiről elmondta: 1991-ben alapította meg akkori férjével az első gazdasági társaságukat, egy bt.-t. Ezt a céget akkor azért hozták létre, mert a Zalatnay Sarolta által írt könyveket egyik kiadó sem akarta kiadni, és ügyvédjük azt tanácsolta, hogy alakítsák meg a céget, és adják ki a könyvet maguk. 1995-ben kereste meg néhány televíziós személyiség, akik arra biztatták, hogy televíziózással kellene foglalkoznia, méghozzá valamelyik induló kábeltelevíziós csatornánál. Az MSat televíziónál kerestek műsorkészítő cégeket, Zalatnayt pedig felkereste Bánki Árpád, aki korábban producer volt az MTV-nél, hogy segít a televíziós műsorok megszervezésében, elkészítésében. Ekkor alapították meg a Zalatnay Stúdió Kft.-t. Zalatnay Sarolta elmondta, hogy ekkor még két autója volt, jó anyagi körülmények között élt.

A Zalatnay Stúdió Kft. pénzügyei jól indultak, Zalatnay állítása szerint az első két hónapban támogatta őket a Szerencsejáték Rt., és a Környezetvédelmi Minisztérium is. 1996 áprilisában Bánki Árpád és az egész stáb között nézeteltérés keletkezett, ezért Bánki elhagyta a céget. Az énekesnő szerint, ha Bánki akkor nem megy el a cégtől, valószínűleg nem kerül később ilyen rossz helyzetbe a cég. Még Bánki ideje alatt alakult ki a Zalatnay Stúdió Kft. és az MSat televízió együttműködésének rendje: az MSat műsoridőt biztosított a stúdió által készített produkcióknak, és a reklámbevételt elfelezte a Zalatnay Stúdió és az MSat televízió.

1996 tavaszára nehéz anyagi helyzetbe került a Zalatnay Stúdió Kft., ekkor már több műsort úgy készítettek el, hogy nem tudtak érte fizetést adni a készítőknek. Ekkor fordultak az A és M Pénzügyi Tanácsadó Kft.-hez, hogy segítsen nekik pénzt szerezni. Felvették a kapcsolatot Furdi Máriával, a cég egyik ügyvezetőjével (az ügy másodrendű vádlottjával). Furdi Máriának elmondták, hogy bankhitelre lenne szükségük, erre Furdi azt mondta, hogy tud ebben segíteni, de addig is kisebb, áthidaló kölcsönöket szereznek. Zalatnay elmondta, hogy innentől úgy zajlottak a kölcsönfelvételek, hogy telefonáltak neki az A és M-től, hogy van pénz, ekkor ő beszaladt a pénzügyi tanácsadó irodájába a pénzért. Az átvett összegekről Zalatnay Sarolta nem vezetett pontos elszámolást, általában átvételi elismervényt sem írtak, mivel az énekesnő megfogalmazása szerint "teljesen baráti alapon ment az egész". Amikor Furdi Mária 1996 novemberében kórházba került, és Zalatnay Sarolta azt a tájékoztatást kapta, hogy a kft. irodája megszűnt, az énekesnő úgy döntött: kapcsolatba lép a hitelezőkkel, hogy kártalanítsa őket.

Az A és M Pénzügyi Tanácsadó Kft.-n keresztül a kölcsönöket Zalatnay igen magas kamatra - általában havi 10 százalékra - kapta. A pénzügyi tanácsadó cég a kölcsön összegéből 10 százalékot kapott, az A és M ügyvédjének pedig a kölcsön összegének az 5 százaléka járt. Zalatnay állítása szerint 30-40 millió forint kölcsönt vett fel összesen a pénzügyi tanácsadó cég segítségével. A vádiratban megjelölt negyven sértett közül - akik a vádirat szerint kölcsönöket juttattak el Zalatnaynak - huszonkilencről állítja: nem ismeri őket, és ezek az emberek nem is keresték meg őt később azzal, hogy fizessen vissza nekik bármiféle kölcsönt.

Zalatnay Sarolta állítása szerint a vádiratban felsorolt negyven hitelező közül a Zalatnay Stúdió Kft. 11 magánszemélytől kapott pénzt - részben kölcsön formájában, részben műsorgyártásra -, akikkel megegyezést kezdeményeztek, és akik közül néhányat ki is fizettek. Az énekesnő elismerte, hogy amikor a pénzeket az A és M Kft.-től átvette, nem tudta, hogy melyik összeget ki kölcsönzi. De szerinte ha az őáltala ismerteken kívül más is hitelezett volna cégének, ők ugyanúgy jelentkeztek volna a pénzükért, mint azok, akikkel kapcsolatban állnak. A vádirat szerinti kölcsönadók között van Rácz Károly Mihály is, akit a nyilvánosság Terry Black néven ismer. Zalatnay tagadja, hogy Terry Blacktől kapott volna bármiféle összegű kölcsönt.

A vádirat szerint a hitelezők egy része fedezetlen banki kifizetési bizonylatot is kapott biztosítékul. Zalatnay Sarolta ezzel kapcsolatban közölte: mind az ügy első- és másodrendű vádlottjainak - akik a bizonylatok egy részét a hitelezőknek átadták -, mind azoknak, akiknek ő személyesen adott ilyen iratot, elmondta, hogy a bankszámlán jelenleg nincs meg a bizonylatok fedezete.

A felvett kölcsönökről Zalatnay azt állítja, hogy a műsorok gyártására, az alkalmazottak fizetésére, az iroda költségeire fordította. Zalatnay többször is elmondta, hogy nem ért a pénzügyi kérdésekhez, bízott az A és M Pénzügyi Tanácsadó Kft.-ben. Pénzügyi hozzá nem értéséről a bíróságon elhangzott mondata is tanúskodik: "ha az ember fizeti a kamatot, akkor csökken az összeg is", eszerint ő úgy gondolta, hogy azzal, hogy fizeti a kamatokat, azzal csökken az eredetileg felvett és visszafizetendő összeg is. Zalatnay úgy gondolta, hogy bankhitelből vissza fogja fizetni a felvett összegeket. Miután az A és M-mel megszakadt a kapcsolat, ő maga próbálta intézni a bankhitelt. Két ember, illetve két bank hitegette azzal, hogy bankhitelhez fog jutni.

Az énekesnő közölte: a Zalatnay Stúdió Kft.-nek még mindig több tízmilliós kintlévőségei vannak, ha a csődeljárás befejeződik, és a stúdió által gyártott filmek - amelyekre ma is volna vevő - felszabadulnak, azok várhatóan 20-40 millió forintért lesznek értékesíthetőek.

Zalatnay Sarolta elmondta: nem állt szándékában senkit megtéveszteni, egyszerűen csak televíziót szeretett volna csinálni. Érthetetlen számára, hogyan jutott az ügy idáig. Az énekesnő meghallgatása szerdán folytatódik.

[origo]